Chapitre 32 - Please don't die, you bastard!
Hellobello, Mindenki!
Borzalmas időszakban vagyok épp, szóval kérem
nézzétek el nekem, hogy alig hozok részt!
Igyekszem feltölteni őket, de még maradt egy pár,
ami füzetben van, és hát nem igazán érek rá bemásolni őket.
Azonban csak mellékesen hozzáfűzöm, épp a 100. részt írom.
Jó olvasást Ribikéim!
Puszi, Miss C.
XXXII.
- Nem! Hallasz?! – Kiáltottam rá
hátrapillantva. – Joe!
- Kérlek! – Nyöszörgött.
- Eszedbe ne jusson! Meg ne merj nekem halni,
te szemétláda! – Idegesen markoltam a kormányt! – Fájdalmasan felkiáltott. – Mi
csináltok ott hátul?!
- Próbáljuk kibaszottul életben tartani, AZT!
– Ordított vissza Máté.
*
Fél órával korábban:
Joe már ébredezett. Láttam, ahogy
a szeme mozgott a lecsukott szemhéja alatt, mint a rossz színészeknek, akiknek
a haláluk után is mozog a szemgolyójuk a filmekben.
Még mindig az ölemben feküdt.
Lágyan végigsimítottam az arcán, majd hirtelen kinyílt a szeme és megmarkolta a
csuklómat.
A szívbajt hozta rám.
- Jesszusom – szóltam felé
meglepődve. – Nyugalom Jo, csak én vagyok – simítottam meg az arcát. Lassan
észlelte a valóságot, és elengedte a kezem.
Felpattant volna az ölemből, de
az oldalát fogva, spanyolul szitkozódva, sziszegve dőlt vissza ugyanoda.
- Azt hiszem eltört a bordám! –
Nyögte felém.
- Biztos vagyok benne –
sóhajtottam. – Csak pihenj%
- Kényelmes vagy! – Nevetett lágyan,
de rögtön görcsbe rándult az arca.
- Élvezd ki, hogy a melleimen
aludhatsz, mert ha Marcus meglátná! – Kisimítottam egy véres tincset a
homlokából.
- Köszönöm – suttogta.
- Ugyan mit?
- Hogy törődsz velem…
- Ja, igen, van ez a hülyeségem –
mondtam szarkasztikusan.
- Te hogy vagy? – Felpillantott rám.
- Sehogy – vontam meg a a vállam. –
Fáradt vagyok, és hányingerem is van…
- Mennyit aludtál? – Aggódó
tekintettel méregetett.
- Semennyit. Most túl nagy Luxus
az alvás.
- Effie – kezdett volna korholni,
amikor közbeszóltam.
- Féltem. Féltem elaludni.
Féltem, hogy valami baj lesz veled, vagy valaki jön, és… - Csak szemforgatva
sóhajtottam. – De túlélted. –Halványan elmosolyodtam.
- Hogy tudsz ilyen lenni? – Kel fel
óvatosan, majd én is felálltam.. – Ilyen, nem is tudom…
- Nem veszem komolyan, Joe.
- De ez komoly! – Szidott le.
De attól még nekem nem az! –
Vontam meg a vállam nevetve. – Ugyan, tudod, hogy ilyen flúgos vagyok!
- Komolytalan vagy.
- Én? – Nevettem fel, majd Joe
feltartotta az ujját, hogy maradja csöndbe.
Egyre sűrűsödő pittyegést
lehetett hallani, majd egy nagy BUMM, fémes nyikorgás, és ha Joe nem ránt
odébb, telibe csókolok egy két tonnás vasajtót.
- Istenem! – Kiáltottam bele
ijedten a férfi mellkasába.
- Fiúk! – Szólt mérgesen az ajtó
felé, de én továbbra is remegve kapaszkodtam belé.
Az ajtóban, azaz a megmaradt
ajtófélfa alatt Jesse bácsit és Dennist láttam meg, ahogy nevetve pacsiztak
egymásnak.
- Gyere Husom! – Intett Jesse,
magyarul folytatva. – Hol az a szarházi aki ide bezárt?
- Nem tudom – Másztam át a
törmeléken, és átöleltem. – Van egy irodája a hosszú folyosó végén.
Joe kibicegett utánam és az
erősebb lámpafénynél még rosszabbul nézett ki. – Hello, fiúk! – Köszönt sziszegve
Dennis-éknek.
- Jézusom! – Hallottam meg Yanara
hangját, ahogy felén futott, egy GÉPPISZTOLLYAL a kezében. – Szörnyen néztek
ki! – A szeme köztem és Joe közt cikázott.
- Hol van Marcus? – Léptem oda
feléjük.
- Otthon, biztonságban. –
Válaszolta anyósom.
- Jó, jó – bólogattam idegesen. –
Csak ne legyen itt!
- El kell tűnnötök! – Húzott magával
a nő engem is és Joe-t is. – Kint vár egy kocsi…
- De… szóltam közbe.
- SEMMI DE! – Ordította rám. –
Menjetek már! – Lökött előre. Komolyan rám ordított? Most komolyan?
Joe kezét átvetettem a vállamon,
hogy gyorsabban haladhassunk, de már így is elég gáz állapotban volt. Mire
elértük a hosszú lépcsősor alját, a férfi már alig állt a lábán. A pólóján friss
vérfolt keletkezett, és egyre csak terebélyesedett.
Ha nem érünk föl időben, elvérzik…
A lépcső tetejéről Andrew-t
láttam meg lefelé rohanni.
- Gyertek már! – Ordított.
- Nem tudom egyedül… - Már csak
én tartottam Joe-t Még eszméleténél volt, de nagyon gyengén. – Tarts ki
Jonathan!
Pillanatok múlva puskadörrenést
hallottam meg. Leborultunk a földre és azonnal Joe-t mértem fel. Egy golyó
eltalálta a jobb vállát.
Hirtelen felrántottak a földről
és egy hideg cső nyomódott a fejemnek. Andrew leért a földön fekvő Joe-hoz, de
mi addigra hátrálni kezdtünk. A nyakamnál fogva rángattak hátra.
- EMELIE! – Kiáltott Andrew.
- NEM! – Tartottam fel a kezem. –
Vidd ki! VIDD KI JOE-T!
- Eme…
- VIDD KI! – Üvöltöttem felé
sírva.
Andy felkapta Joe-t és felrohant
vele a lépcsőn. Mi tovább araszoltunk hátrafelé. Annyira szorította a nyak,
hogy már alig kaptam levegőt.
- Tedd le a pisztolyt! – Szólt valaki,
és az az elrablóm maga elé fordított, élő pajzsként használva engem.
- Lelövöm! – Ordította a hátam
mögül. – Le fogo… - Aztán sípolás. Az arcomra fröccsent valami, és magával
rántva hanyatvágódtam.
Hátrafordulva láttam meg, ahogy
az elhurcolóm egy lyukkal a fejében feküdt élettelenül.
- Ó a picsába! – Kúsztam odébb
ijedten. Tate felém indult, de feltűnt mögötte egy alak, és én nem habozva
kirántottam a bicskámat a cipőmből és a pasi felé hajítottam. Egyenesen a
mellkasába állt, és azonnal összeesett.
Tate lepődötten fordult meg, és
elkerekedett a szeme.
- Szép dobás… - suttogta
döbbenten.
- Istenem, Istenem! –
Szörnyűlködtem. – Joe! – Jutott eszembe, és elrohantam egy felkapott stukkerrel
a lépcső irányába. Szerintem összevetve az összes eddigi „szökésemet”, soha nem
rohantam még fel ilyen gyorsan ezen a lépcsőn, mint most!
Felérve a felszínre Andrewt
láttam meg felém rohanni. Idegesen kalimpált a kezével, miközben kiabált.
- MÖGÖTTED! – Mondja ijedten, és
azzal a lendülettel hátrafordulva kilőttem egy fél tárat, egyenesen az üldözöm
felé.
A hányinger kerülgetett, de ha
most összeesek, akkor itt halunk meg! Andy a temetőnek azon része felé vezetett,
ahol még nem jártam… én hülye, itt volt a kijárat.
Egy nagy fekete terepjáró felé
rohantunk.
- Vezess! – Üvöltött rám.
- Mi? – Torpantam meg, de máris
golyók süvítettek el a fejem mellett.
- Nem tudok vezetni! –
Magyarázta.
- BAZDMEG! – Morogtam felé.
Bepattantam a kocsiba. – Máté?
- Indíts már! – Üvöltötte előre a
doki.
Hogy is volt? Kuplung, gyújtás, váltó, egyes,
gáz!... Egyes után rögtön hármasba tettem a kocsit, és már szállguldottunk is
ki a városból.
- Merre menjek? – Idegeskedtem.
- A GPS megmondja – szólt előre Andy.
- Ki adott neked jogsit!? – Szidott le Máté,
miután szinte téptem a váltót.
- Kussolj! – Kiabáltam rá, úgy remegett a
kezem, mint még soha.
*
- Effie? – Szólt Máté aggódva… - Siess már!
Joe, Joe, el ne ájulj!
- Nem! Hallasz?! – Kiáltottam rá
hátrapillantva. – Joe!
- Kérlek! – Nyöszörgött.
- Eszedbe ne jusson! Meg ne merj
nekem halni, te szemétláda! – Idegesen markoltam a kormányt! – Fájdalmasan
felkiáltott. – Mi csináltok ott hátul?!
- Próbáljuk kibaszottul életben
tartani, AZT! – Ordított vissza Máté.
*
- Oké – tette le Andy a telefont. – Effie 8
mérföld múlva lesz egy benzinkút, ott vár minket a helikopter, ők átveszik ott
Joe-t.
- Rendben! – Bólogattam idegesen.
Pár perc alatt elértük a benzinkutat, és
felszállásra készen várt ott egy mentőhelikopter. Hatalmasat fékezve álltam
meg, szinte lefulladt a kocsi. Kipattanva a kormány mögül kinyitottam a hátsó
ajtót.
Joe már eszméletlen volt, úgy húzták ki őt
hátulról. Közben Máté szorgosan jelentett a mentőknek. Szinte azonnal
felszálltak. Percekig meredtem a helikopter után, és fohászkodtam, hogy élje
túl.
*
A benzinkút Wc-jében mostam le a vért a
kezemről, és az arcomról. Belenéztem a tükörbe és végignézve magamon, elhánytam
magam, bele a csapba.
Igaz, egy napja nem ettem, így csak gyomorsav
jött fel. Megöltem valakit. Lesittelnek majd, és börtönribanc leszek, aztán
majd Marcus havonta egyszer benézhet hozzám, amíg az életfogyimat töltöm
valahol Texas közepén…
Bárhogy dörzsöltem a vért, nem akart lejönni a
kezemről. Tiszta Ágnes asszony –osan éreztem magam.
- „ Ó, irgalom Atyja ne hagyj el!” – Nevettem a
tükörbe keserűen.-
- Te jó ég – szólt halkan Andrew, majd
belépett a mosdóba. – Kihúzta a kezem a csap alól és kisöpörte a hajat a
szememből. – Minden rendben lesz vele.
Bólintottam. A saját lelkemért aggódok épp, de
mindegy.
- Istenem, te vérzel! – Mondta erős brit
akcentusával.
- Mi? – Fordultam felé ijedten.
- A vállad!
- De, nem is érzem! – Pillantottam le a pulcsimon
tátongó vérfoltra, ami egyre nagyobb lett.
- Máté! – Üvöltötte ki felé, majd magával
húzva a kocsi felé rohantunk.
*
Már a kocsiban ébredtem fel. A hátsó ülésen
ülve, bekötve. Lüktetett a karom, és a fejem is.
- Mi a…? – Fogtam meg a fejem, ahogy egyre
jobban szédültem.
- Ami keresztülment Joe-n golyó, az benned
állt meg. – Szólt hátra Máté magyarul. Ő vezetett, Andy az anyós ülésen.
Kipillantottam az ablakon, és már vaksötét volt. – Próbáltam kivenni a golyót,
de elájultál, és úgy döntöttünk jobb, ha megyünk.
- Baszki – sziszegtem halkan.
- Már úton vagyunk a kórházba, ahol Joe is
van. – Mondta. – Fáj valamid?
- Lüktet a fejem, és hányingerem van. –
Sóhajtottam nagyokat.
- Próbálj meg pihenni! Rengeteg vért
vesztettél!
Csak most vettem észre, hogy egy szál trikóban
ülök a kocsiban. Andrew rám terített egy takarót, de így sem jobb.
Fázom.
Elálmosodtam. Örömmel csuktam le a szemem,
amikor megláttam a nagy piros HOSPITAL feliratot Manhattanben.
*
Megjegyzések
Megjegyzés küldése