Chapitre 30 - Strange Behaviour

...

Hellobello, Mindenki!

Itt vagyok, hozom is a következő részt. 

Úgy tervezem, hogy most már, nagyjából 

2 hetente jönnek az újabb részek.

Remélem még velem vagytok.

Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után.

Jó olvasást, puszi!

Miss. C.

XXX.

Kiszöktem a felszínre. Tools azt meg egyáltalán nem szereti. Állandóan lebasz érte, én meg mindig jól ki is röhögöm. Mit mondhatnék, elég szemtelen vagyok.

Már eltelt egy hét. Megint szerda van, november 18, és én a temetőben élek. Hallottatok már ilyen király dolgot?!

Fogtam egy óriási fa bútorlapot, - amit Tools tuti be szeretett volna építeni - meg egy pár lapot, és a Joe-tól kapott szén-rudakat, majd kiszöktem a felszínre.

Imádom ezt a temetőt. A föld fölé temetkeznek, nem alá. Az egész hely tele van kriptákkal, meg minden.
Találtam egy lapos tetejűt, amire felmásztam, és fent állva átmásztam a szomszédos kriptára. Batsy Morgan.

- Bocsi, Batsy – mondtam és felültem a tetejére. Legalább 3m magasan voltam. Az ölembe vettem a „rajztáblát” és a lapokat, majd rajzolni kezdtem.

Olyan kísértetiesen jól nézett ki, ahogy a lemenő nap árnyékot dobott a fáknak és a kriptáknak. A kabátomat magam alá gyűrtem, így legalább nem fáztam, felülre Joe óriási szőrös kabátját vettem. Ha meglátja, hogy rajtam van, tuti lenyakaz.

Lassan kész voltam… legalább 5 rajzzal. Nyakig fekete voltam a széntől, és ekkor vetődött ki a „mi kriptánk” ajtaja.

Joe idegesen jött ki. azt mondtam neki, hogy ne zavarjon, aludni szeretnék.

Hupszika.

- EMELIE! – Ordította. – Emelie!

- Shhh! – Szóltam rá. Visszhangzott a hangom. Fú, de király!

- Hol vagy? – Nézett körbe idegesen.

- Valahooool! – Nevettem

- HOL VAGY? – Ordította. Hűha, tényleg nincs jó kedve.

- Batsy Morgan – Szóltam durcásan. – Balra, 8 óránál. Fent.

Megfordult, és majd elesett a meglepettségtől.

- Jézusom, azonnal gyere le onnan! Hogy mentél oda fel egyáltalán? – Vette vissza a hangsúlyt.

Megforgattam a szemem.

- Gyere, vedd ezt el! – Adtam a kezébe a rajzolós felszerelésem.

- Az az én kabátom? – Láttam meg a dühöt a szemében.

- Neeem, dehogy!

- Gyere le! – Utasított.

- Jól van! – Morogtam.

Batsy széléhez húzódtam, majd átugrottam az alacsonyabbra. Azt hiszem ő a hajdani Mrs. Julia Banner. 94 évesen halt meg, király egy mammer lehetett.

Megkapaszkodtam a rácsokban és szép lassan lemásztam az oldalán. Odalent Joe mérgesen méregetett.

- Szia – köszöntem, mintha semmi se történt volna.

- A szívbajt hoztad rám! – Fogta meg a kezem és visszafele kezdett el vezetni a kriptánk felé. – Befelé!

- Legalább jók lettek?- Kérdeztem visszább véve.

- Igen – mondta és eltűnt az arcáról a morgás. – Ez a felső tetszik a legjobban, ezt jól eltaláltad. – Mosolyogta.

*

Kiborult. Csapkod. Ordibál. Őrjöng.

Add Istenem, hogy ne üssön meg.

Elmondtam Joenak, hogy nem vagyok terhes. 2 hetembe tellett.

Őrjöngött.

A rajzaimat megfogta és táblástul a falhoz vágta őket. A tábla sarka lyukat ütött a falban.
 Az ágy távolabb eső részébe húzódva bőgtem.

- Mégis mi a faszért? – Ordibálta oroszul. – Hogy gondolhattad? – Fel- alá járkált. – Jaj, Istenem, miért vagy ilyen felelőtlen?

- Mos komolyan azon akadsz ki, hogy nem vagyok terhes? – Kiabáltam neki vissza. – Általában az emberek akkor akadnának ki, ha az lennék.

- Mégis, hogy gondolhattad ezt? Most… 2 hét után? Miért most közlöd? – Megenyhült a tekintete. Nyúzott, kétségbeesett tekintettel nézett.

- Egy… egy, kibaszott pisztolyt fogtál a fejemnek! „Utolsó szó jogán?” Hát köszi, de nem akartam meghalni. – Morogtam.

- Ez… ez durva. – Szólt felháborodottan. – Ez nagyon durva.

Felkapta a takaróját, és a párnáját mellőlem, majd durcásan kivágtatott a szoba ajtaján és jól becsapta azt maga után.

- Egy pisztolyt fogtál a fejemhez! – Kiabáltam utána immáron sírva.

- Kint alszok! – Ordibálta vissza még mindig oroszul. – Ki ne merj jönni!

- Pompás! – Ordítottam felháborodottan. – Legalább enyém az ágy! Hülye mexikói!

- Puerto Rico! – Szólt vissza mérgesen.

- Szarom is én azt le! – Durcásan beledőltem a párnámba és magamra rántottam a takarómat.

Még ő van felháborodva? Majdnem fejbelőtt, majdnem elvágta a torkom, sőt, hogyha jól emlékszem, párszor telenyomott mérgekkel is! És még ő van felháborodva?!

*

Hideg volt és én nagyon fáztam. Bárhogy fordultam, midig hideg volt az ágy. A takaró pedig nagyon vékony!

Összegömbölyödve feküdtem, szinte remegtem. Miért is nincs itt fűtés? Mindjárt tüzet rakok a szobában.

- Rohadt sötétség! – Hallottam meg Joe hangját, ahogy kinyílt az ajtó. Aztán egy koppanás! – Áuu! A picsába! – Szitkozódott halkan – Rohadt , sötét bunker!

Kinyílt a szemem. Mit szenved ez össze vissza?

Óvatosan lerakta a párnát, majd a takarót. Még óvatosabban ledőlt az ágyra.

- Szabad? – Kérdezte halkan. – Nem zavar, ha…?

Felemeltem a takarómat és ráterítettem a felét.

- Öhm, izé…

- jaj, kussolj már! – Morogtam halkan és odabújtam hozzá, majd átöleltem szemből.

- Én – kezdte volna ,de közbevágtam.

- Majd holnap. – Morogtam. – Amúgy is, hideg a lábad!

- Itt sokkal, de sokkal melegebb van, mint a nappaliban.

 - Hát én nem panaszkodhatok. Meleg vagy… úgy értem a felső tested… mármint… jaj, inkább aludjunk. – Nevettem fel halkan.

Leégetem saját magam.

Válaszul belepuszilt a hajamba.

Jézusom, már ez is kezdi? Miért szeretik ezek puszilgatni a másik haját? Marcus is imádta ezt csinálni.

Joe-nak egyáltalán nem volt Marcus szaga. Hiányzott Marcus. Hol van már? Miért nem jön értem? Ennyire rossz Joe terve sem lehet.

Mi tart eddig?

*

- Bocsáss meg nekem! – Hallottam meg Joe rekedtes hangját.

- Hm? – Morogtam halkan a párnámba.

Egy apró kattanás, majd egy hangos zörej.

A fájdalom a bokámból pillanatok alatt elérte az agyam.

Felordítottam.

Kipattant a szemem és lendületesen felültem az ágyon. Azonnal a bokámhoz kaptam a kezem és felnyüszítettem a fájdalomtól, este túl sokáig volt kicsavarodva a lábam, vagy mi? Megint begörcsölt?

- Jézusom! – Dőltem hanyat a felhúzott jobbomat szorongatva.

Joe egy pisztolyt előkapva hirtelen ugrott fel fektéből. Lihegett és egy kicsit meg is szédült. Valószínűleg megijesztettem. Pár pillanat múlva rájött, hogy mellette szenvedek az ágyon.

- Effie! – Tette le az éjjeli szekrényre a fegyvert. – Mi a…?

- A bokám! – Nyüszítettem.

Valahogy nem akart elmúlni a fájdalom.

- Mutasd! – Húzta le a takarót. – Jézusom! – Hökkent meg.

- Mi van?

- Ki van csavarodva a bokád! Megint! De hogy? – Értetlenkedett.

- Jaj, bazdmeg! – Morogtam. – Az este kimentem pisilni és elestem a kanyarban.

- Miért nem szóltál?  - Vont kérdőre.

- Mert akkor még nem fájt. Ha annyiszor elrakok egy ezrest, ahányszor elesek, már rég a Bahamákon nyaralnék! – Szenvedtem.

- Mi a szart csináltok már megint? – Rontott be Tools. – Az este veszekedtek, hajnalban valaki elesik, most meg ölitek egymást? – Mondta frusztráltan. – Egyáltalán most mi van? Komolyan mondom te vagy a legrosszabb fogoly az univerzumban! – Panaszkodott.

- KIFELÉ! – Ordítottam rá, majd hozzábasztam egy párnát és újra bőgni kezdtem.

Joe felpattant és kitolta maga előtt Toolst az ajtón, még mielőtt bármit is csinált volna.

Tegnap sikeresen megjött, a WC-re menet elzuhanok, reggelre pedig kifordult bokával ébredek.

„BEST DAY EVER!”

*

Pár perc múlva halk kopogást hallatszott az ajtón. Joe nem kopog a saját szobáján, akkor meg ki a halál az?

- Szabad. – Mormogtam.

Tools bocsánatkérő feje tűnt fel az ajtó mögött.

- Zavarok? – Megráztam a fejem. Sóhajtott. – Joe elmondta mi történt. – Tényleg? Nekem nem. – Azt mondta, hogy tegnap este… tegnap este megjött, ami azt jelenti, hogy… elvesztetted, a babát.

- Valami hasonló… - mondtam halkan.

- Én sajnálom… fogalmam sincs, milyen érzés… - mondta, szinte zavarban volt. Tunyán állt az ajtóban.

- Mintha kiszakítanák a méhem… folyamatosan! – Magyaráztam neki. végül is, igaz! Nagyon görcsölt a hasam. – Hajnalban én zuhantam el az alagútban. – Vallottam be. – Friss levegőre volt szükségem és kibicsaklott a bokám. Elnézést, ha felkeltettem.

Úr Isten, de talpnyaló vagyok!

- Tudom, én vagyok a legszörnyűbb fogoly. – Nevettem halkan. – Elnézést a párnáért.

- Ugyan, a helyedbe se tudom magam képzelni! – Mentegetőzik, Ő? Jézusom fordított nap van?

- 18 évesen, így is én vagyok a fekete bárány a családban. Még túl korai lett volna…

- Ne, ne mondj ilyet! – kérlelt.

Ennek van szíve? Több együttérzést mutatott, mint Joe, mikor megtudta. Igaz, Joe azt tudta meg, hogy hazudtam.

- Hogy van a bokád? – Gyorsan témát váltottunk.

- Már egyszer idén átéltem. – Vontam meg a vállam. – De azért fáj.

Bólintott.

- Sergio szeretné tudni, hogy eszel e reggel velünk, vagy hozassak be neked valamit?

- Egy kicsit szeretnék magam maradni, ha nem baj. Úgyse tudok elfutni, ha szökni akarnék – viccelődtem.

Tools is elmosolyodott. Kicsit feloldódott. Bólintott, majd megfordult és Joe-t beengedve kiment az ajtón.

- Jó kis sztori! – Suttogtam elismerően.

- Nem csak te tudsz jól improvizálni – pökhendizett. – Amúgy, tényleg megvan a… menst…

- Igen! – Vágtam közbe nevetve. – Fú, ti fiúk… ez fura nektek, mi?

- Az. – Bólogatott – tehát? – Dőlt le mellém. – Hogy vagy?

- Fáj a puncim. – Bólintottam.

Elvigyorodott, barna szemeivel csak úgy vizslatott. érdeklődve figyelt, de úgy éreztem, hogy valamiért türelmetlen. Valamit nagyon mondani akart.

Abbahagytam a beszédet és összehúzott szemmel mértem fel őt.

- Mi az? –  Furcsállta.

- Te valamit eltitkolsz, ugye?

Elkerekedett a szeme. Átváltottam oroszra.

- Kettősügynökhöz képest könnyen lelepleződsz – vontam fel a szemöldököm.

- Á, - nevette – nem titok, csak ideges vagyok miatta.

- Bökd már ki. – Ütöttem meg játékosan a vállát.

- Változott a terv… - Komorodott el. – Híreket kaptam, és úgy néz ki, változik a terv…