2017. július 5., szerda

Chapitre #27 - Thunder

...

Hellobello, Mindenki!
Meghoztam hát, így nyár közepén a következő rész.
Eléggé el vagyok veszve manapság, szóval 
kérlek tudassátok velem véleményeteket!
Addig is, jó olvasást, 
Csobbanásban gazdag és
leégés mentes nyarat kívánok mindenkinek.
xoxo, C.

XXVII.

- Joe? – Döbbentem le.
- Szia, Effie! – Vigyorgott rám.
Marcust keresve kapkodtam a fejem és meg is találtam ez ágy elott térdelve egy szál kisgatyában. A kezét hátrakötötték, a szája pedig le volt tapasztva. Egy férfi állt előtte és a fejéhez hangtompított pisztolyt nyomott.
Tőle hallottam a fojtott nyögést.
- Rám néz, hallod-e? – Fordította maga felé az arcom, miközben belemarkolt az állkapcsomba.
- Mit akarsz, Joe? – Sziszegtem neki. – Nem mondtam senkinek semmit, és…
- A terv változott – állt fel és vicsorogva engem is felrántotta földről. Odalökött Marcus mellé, de úgy, hogy elvágódtam a földön. – Kötözd meg! – Szólt a másiknak, és már éreztem a ragasztó szorítását a csuklómon.
- Áhh… - nyögtem fel fájdalmasan, ahogy megrántotta a vállam.
Jézusom, hogy fogom magunkat kirántgatni ebből?
- Utolsó szó jogán? – Nyomta a fegyverét Joe a fejemnek.
- Én… - kezdtem e sírni, potyogtak a könnyeim, aztán az eszembe ötlött… igen, az tökéletes lenne, tuti megúsznánk élve a dolgot… már csak tudok annyira jól színészkedni, hogy bevegyék – én… Marcus, én… terhes vagyok. – Néztem barátom szemébe.
Visszapillantottam Joera, aki annyira elfehéredett, hogy kiejtette a pisztolyt a kezéből.
Teljes a siker.
Azonban, Marcus is elfehéredett. Na most vagy nagyon jól  színészkedik ő is, vagy tényleg elhitte… képben vannak ezek, hogy hogy készül a gyerek egyáltalán?
- El akartam mondani, de… nem így… én … kérlek… én…
- A jó büdös kurva életbe! – Szörnyülködött Joe. – Basszátok meg! – Ordította ránk. – A picsába… - szitkozódott sorra.
Legbelül azért nevettem, teljes a siker. Agy nyertem magunknak egy kis időt.
De mennyit?
Joe a fegyverét felkapva kezdett el magyarázni a másiknak.
- Hívd fel Toolst! Újabb változás, - utasította – San Diego-ban találkozunk.
Keservesen sírtam, hisz még mindig nem jutottunk semerre, de legalább a fejbelövés nem fenyeget. Rádőltem Marcus vállára, és ő védelmezően ráhajtotta a fejét az enyémre. Amíg Joe nem figyelt, a fülébe suttogtam.
- Csak hazudtam – suttogtam magyarul, mire ő amolyan „ na, nem mondod” szemforgatással válaszolt.
Aztán villámcsapásként ért, amit Joe mondott.
- San Diego? – Meredtem előre.
Vicsorogva felnevetett. A pisztolyát a nadrágjába rakta és egy hosszúkás dobozt húzott elő belőle.
Azonnal tudtam mi az. A doboz kinyitása után a félelmem pedig be is igazolódott. Tűk. Kivette az egyiket és megpöckölte, hogy kimenjen belőle a levegő. Újra rám vigyorgott, és rögtön kirázott a hideg.
- Ne! – Vágtam rá a fejemet csóválva.
- De, bizony… van számodra egy új cuccom – nevette gonoszan. – Azt mondják, durvább, mint a múltkori – jött közelebb.
Marcus mellettem próbált közbelépni, de megkötözve, ragasztóval a száján eléggé nehéz lett volna bármit is alkotnia. Próbált védelmezően elém állni, de Joe társa felállított, és a szoba túlsó felébe lökött.
Rántgattam a fejem, de Joe egy egyszerű mozdulattal oldalra rántotta fejem, nekinyomta a falnak és a nyakamba döfte a tűt.
- Ne… áhh… - szorítottam össze a szemem.
- Főnök… - szólt Joe alázatosan.
Kinyitottam a szemem és láttam amint videó hívásban beszélget Toolsal. Lihegtem, és mikor Joe felém fordította a kamerát, a prof zöld szemei néztek rám fenyegetően.
- Beadtad neki? – Kérdezte.
- Igen, pár másodperce. – Jelentette.
- Jólvan, akkor lássuk. – Sóhajtotta unottan.
Joe visszajött elém, és a mellkasomnál fogva hozzányomott a falhoz. Az arcát az arcomba nyomva kezdett el beszélni.
- Kérdeznek tőled, és te válaszolsz! – Utasított. – Világos?
- Igen! – Bólogattam ijedten.
Nem tudom mit várjak a szertől. Eddig még semmit nem éreztem. Nem szédültem, stabilan álltam, már ha ez kijelenhető, amikor hozzábasztak egy falhoz.
- Mi a teljes neved? – Kérdezte Tools.
- Tessék? – Lepődtem meg.
- Válaszolj! – Rántgatott meg Joe, majd megint a falnak lökött.
- Mi az igazi neved? – Kérdezte Tools. – A születési!
Nyeltem egyet.
- Emília – lihegtem. Alig emlékszem a régi nevemre, sose használtam. – Erdőssi Alexandra Emília.
- Ismételd meg! – Parancsolta Tools.
- Erdőssi Alexandra Emília. – Marcust látva legszívesebben elsüllyedtem volna. Olyan értetlenül bámult rám.
- És mi az új neved?
- Emelie Wood.
- Mikor változtattad meg?
- A szüleim voltak, nem én. Csak 3 éves voltam. – Most már a teljes figyelmemet rá irányítottam. Miért érdeklik ezek őt?
- És miért? – Méregzöld szemeivel vádolt.
- Azt… azt nem tudom. – Csóváltam a fejem értetlenül. – Soha nem mondták meg. – Engem pedig nem is érdekelt, milyen gáz lett volna már Emília névvel rohangálni?! Nem vagyok én Petőfi szerelme…
- Beszéltél valakinek a mi ügyünkről? – Hirtelen váltás.
- Nem. – Csóváltam a fejem ismét.
- És tud róla valaki? – Kérdezte újra.
Igen, apa, Tea, Ivan és még jó páran.
- Nem. – Válaszoltam, de ebben a pillanatban, mintha belém martak volna. Mintha savat öntöttek volna rám, marta a bőröm és a bőröm alatt is.
Felüvöltöttem.
Joe annyira meglepődött, hogy elengedett, én pedig remegve borultam a földre.
Ez sokkal jobban égetett, mint az adrenalin a múltkor. Felsírtam fájdalmamban.
Két hangot hallottam csak, a saját kétségbeesett zokogásom és Tools öntelt, egyben lepődött nevetését.
- Jaj, Emelie, nem tudtad, hogy „hazudni bűn?”
- Tessék? – Szóltam erőtlenül.
- Igazságszérumot kaptál – nevette. – Tehát ki tud még rólunk?
- Tools, kérem! – Nyögtem.
- Válaszolj! – Ordította rám a túloldalról.
- Ivan. Ivan Csehov! – Ismertem be.
- És még ki?
- Apukám – sírtam összegörnyedve. – De ő csak találgatni próbált, hogy miért léptünk le.
A szer még mindig égetett. Joe sóhajtott, majd a hátul összekötött kezemről levágta a szalagot, így a kezeimet magam köré fontam, mintha így próbálnák védekezni. A begipszelt kezemet szorongattam térdelve a padlón. Potyogtak a könnyeim.
- Jaj, miért sírsz? – Mondta felháborodva Tools. – Nemár!
- Nem akarom, hogy meghaljunk! – Bőgtem.
- Öhm, igen… - fordította maga felé a telefont Joe – van egy kisebb… probléma. – Sóhajtotta.
- Mi? – Kérdezett vissza mérgelődve a túloldalról.
- A lány terhes.
- Hogy MIVAN? – Háborodott fel.
- Igen. – Nyögtem és a szer újra belém mart. Újra felsírtam, de remélem, ez inkább hangozz keserves „terhes vagyok” sírásnak, mint hazugságnak.
*
Minden olyan gyorsan történt. Az egyik pillanatban még a földön térdeltem a másikban már Marcus Joet püfölte. Aztán minden elsötétült.
Hangokat hallottam. A fejem hasogatott és kóvályogtam, a hányinger pedig már nem csak kerülgetett.
- Effie… Effie… hallasz?! – Mondta egy ismerős hang. – Figyelj rám… Effie… Figyelj rám!
A vállaimnál fogva erősen megrántgatott. Kezdtem észhez térni a bárgyúságból. Az engem szólongató arca is kiélesedett. Értetlenül bámultam rá.
- Máté? – Pislogtam fátyolos tekintettel.
- Effie… idd ezt meg! – Tolt az arcomba egy poharat.
Szó nélkül felhajtottam és a savanykás ízt érezve kis is köptem volna, ha Máté nem teszi a kezét a számra.
- Nyeld le! – Utasított.
Fanyarogtam, de tettem, amit kért. Olyan volt, mintha mosogatószert kevertek volna kólával és Aszpirinnel.
- Istenem, de szörnyű! Mi ez?
- Az ellenanyag. – Mondta és felhúzott a földről. – Gyere, feküdj le pihenni! – Húzott az ágy felé, én pedig fájdalmasan lépkedtem utána.
Mindenem hasogatott.
- Marcus?! – Fordultam körbe őt keresve.
A komód előtt ült, a szájából folyt a vér és a fejéhez egy jeges-zsákot tartott. Elléptem Máté mellől és leülve barátom két lába közé az arcát firtattam.
 Egy kisebb monokli a szeme alatt, egy már alig vérző száj, és felhorzsolt kezek. Verekedett?
- Babe, - ölelt át fél kézzel – jól vagy? – Sóhajtotta aggódóan.
- Igen, valamennyire. Mi… mi történt? Én nem értek már semmit.
Sóhajtva megához húzott és a hasamra tette a kezét. Már az ölében feküdtem. Apró csókot nyomott a homlokomra és lágyan ringatott.
Egy idő után lecsukódott a szemem, majd éreztem amint felemelkedtem és puhára fektettek. Gondolom, vissza az ágyba. Gyengéd csókot lehelt az ajkaimra, aztán minden eltűnt és csak a kérdések maradtak meg a gondolataimban.

Mi történt?
Mit keres itt Máté?
Hogyan került a repülőre egyáltalán?
Miért véres Marcus?
És hova lett Joe?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése