Chapitre 27 - Thunder

...

Hellobello, Mindenki!

Meghoztam hát, így nyár közepén a következő rész.

Eléggé el vagyok veszve manapság, szóval 

kérlek tudassátok velem véleményeteket!

Addig is, jó olvasást, 

Csobbanásban gazdag és

leégés mentes nyarat kívánok mindenkinek.

xoxo, C.

XXVII.

- Joe? – Döbbentem le.

- Szia, Effie! – Vigyorgott rám.

Marcust keresve kapkodtam a fejem és meg is találtam az ágy előtt térdelve egy szál kisgatyában. A kezét hátrakötötték, a szája pedig le volt tapasztva. Egy férfi állt előtte és a fejéhez hangtompított pisztolyt nyomott.
Tőle hallottam a fojtott nyögést.

- Rám néz, hallod-e? – Fordította maga felé az arcom, miközben belemarkolt az állkapcsomba.

- Mit akarsz, Joe? – Sziszegtem neki. – Nem mondtam senkinek semmit, és…

- A terv változott – állt fel és vicsorogva engem is felrántotta földről. Odalökött Marcus mellé, de úgy, hogy elvágódtam a földön. – Kötözd meg! – Szólt a másiknak, és már éreztem a ragasztó szorítását a csuklómon.

- Áhh… - nyögtem fel fájdalmasan, ahogy megrántotta a vállam.

Jézusom, hogy fogom magunkat kirántgatni ebből?

- Utolsó szó jogán? – Nyomta a fegyverét Joe a fejemnek.

- Én… - kezdtem el sírni, potyogtak a könnyeim, aztán az eszembe ötlött… igen, az tökéletes lenne, tuti megúsznánk élve a dolgot… már csak tudok annyira jól színészkedni, hogy bevegyék – én… Marcus, én… terhes vagyok. – Néztem barátom szemébe.

Visszapillantottam Joera, aki annyira elfehéredett, hogy majdnem kiejtette a pisztolyt a kezéből.

Teljes a siker.

Azonban, Marcus is elfehéredett. Na most vagy nagyon jól  színészkedik ő is, vagy tényleg elhitte… képben vannak ezek, hogy hogy készül a gyerek egyáltalán?

- El akartam mondani, de… nem így… én … kérlek… én…

- A jó büdös kurva életbe! – Szörnyülködött Joe. – Basszátok meg! – Ordította ránk. – A picsába… - szitkozódott sorra.

Legbelül azért nevettem, teljes a siker. Így nyertem magunknak egy kis időt.
De mennyit?

Joe a fegyverét felkapva kezdett el magyarázni a másiknak.

- Hívd fel Toolst! Újabb változás, - utasította – San Diego-ban találkozunk.

Keservesen sírtam, hisz még mindig nem jutottunk semerre, de legalább a fejbelövés nem fenyeget. Rádőltem Marcus vállára, és ő védelmezően ráhajtotta a fejét az enyémre. Amíg Joe nem figyelt, a fülébe suttogtam.

- Csak hazudtam – suttogtam magyarul, mire ő amolyan „ na, nem mondod” szemforgatással válaszolt.

Aztán villámcsapásként ért, amit Joe mondott.

- San Diego? – Meredtem előre.

Vicsorogva felnevetett. A pisztolyát a nadrágjába rakta és egy hosszúkás dobozt húzott elő a zsebéből.

Azonnal tudtam mi az. A doboz kinyitása után a félelmem pedig be is igazolódott. Tűk. Kivette az egyiket és megpöckölte, hogy kimenjen belőle a levegő. Újra rám vigyorgott, és rögtön kirázott a hideg.

- Ne! – Vágtam rá a fejemet csóválva.

- De, bizony… van számodra egy új cuccom – nevette gonoszan. – Azt mondják, durvább, mint a múltkori – jött közelebb.

Marcus mellettem próbált közbelépni, de megkötözve, ragasztóval a száján eléggé nehéz lett volna bármit is alkotnia. Próbált védelmezően elém állni, de Joe társa felállított, és a szoba túlsó felébe lökött.

Rántgattam a fejem, de Joe egy egyszerű mozdulattal oldalra rántott a hajamnál fogva, nekinyomott a falnak és a nyakamba döfte a tűt.

- Ne… áhh… - szorítottam össze a szemem.

- Főnök… - szólt Joe alázatosan.

Kinyitottam a szemem és láttam amint videó hívásban beszélget Toolsal. Lihegtem, és mikor Joe felém fordította a kamerát, a prof zöld szemei néztek rám fenyegetően.

- Beadtad neki? – Kérdezte.

- Igen, pár másodperce. – Jelentette.

- Jólvan, akkor lássuk. – Sóhajtotta unottan.

Joe visszajött elém, és a mellkasomnál fogva hozzányomott a falhoz. Az arcát az arcomba nyomva kezdett el beszélni.

- Kérdeznek tőled, és te válaszolsz! – Utasított. – Világos?

- Igen! – Bólogattam ijedten.

Nem tudom mit várjak a szertől. Eddig még semmit nem éreztem. Nem szédültem, stabilan álltam, már ha ez kijelenhető, amikor hozzábasztak egy falhoz.

- Mi a teljes neved? – Kérdezte Tools.

- Tessék? – Lepődtem meg.

- Válaszolj! – Rántgatott meg Joe, majd megint a falnak lökött.

- Mi az igazi neved? – Kérdezte Tools. – A születési!

Nyeltem egyet.

- Emília – lihegtem. Alig emlékszem a régi nevemre, sose használtam. – Erdőssi Alexandra Emília.

- Ismételd meg! – Parancsolta Tools.

- Erdőssi Alexandra Emília. – Marcust látva legszívesebben elsüllyedtem volna. Olyan értetlenül bámult rám.

- És mi az új neved?

- Emelie Wood.

- Mikor változtattad meg?

- A szüleim voltak, nem én. Csak 3 éves voltam. – Most már a teljes figyelmemet rá irányítottam. Miért érdeklik ezek őt?

- És miért? – Méregzöld szemeivel vádolt.

- Azt… azt nem tudom. – Csóváltam a fejem értetlenül. – Soha nem mondták meg. – Engem pedig nem is érdekelt, milyen gáz lett volna már Emília névvel rohangálni?! Nem vagyok én Petőfi szerelme…

- Beszéltél valakinek a mi ügyünkről? – Hirtelen váltás.

- Nem. – Csóváltam a fejem ismét.

- És tud róla valaki? – Kérdezte újra.

Igen, apa, Tea, Ivan és még jó páran.

- Nem. – Válaszoltam, de ebben a pillanatban, mintha belém martak volna. Mintha savat öntöttek volna rám, marta a bőröm és a bőröm alatt is.
Felüvöltöttem.

Joe annyira meglepődött, hogy elengedett, én pedig remegve borultam a földre.

Ez sokkal jobban égetett, mint az adrenalin a múltkor. Felsírtam fájdalmamban.

Két hangot hallottam csak, a saját kétségbeesett zokogásom és Tools öntelt, egyben lepődött nevetését.

- Jaj, Emelie, nem tudtad, hogy „hazudni bűn?”

- Tessék? – Szóltam erőtlenül.

- Igazságszérumot kaptál – nevette. – Tehát ki tud még rólunk?

- Tools, kérem! – Nyögtem.

- Válaszolj! – Ordította rám a túloldalról.

- Ivan. Ivan Csehov! – Ismertem be.

- És még ki?

- Apukám – sírtam összegörnyedve. – De ő csak találgatni próbált, hogy miért léptünk le.

A szer még mindig égetett. Joe sóhajtott, majd a hátul összekötött kezemről levágta a szalagot, így a kezeimet magam köré fontam, mintha így próbálnák védekezni. A begipszelt kezemet szorongattam térdelve a padlón. Potyogtak a könnyeim.

- Jaj, miért sírsz? – Mondta felháborodva Tools. – Nemár!

- Nem akarom, hogy meghaljunk! – Bőgtem.

- Öhm, igen… - fordította maga felé a telefont Joe – van egy kisebb… probléma. – Sóhajtotta.

- Mi? – Kérdezett vissza mérgelődve a túloldalról.

- A lány terhes.

- Hogy MIVAN? – Háborodott fel.

- Igen. – Nyögtem és a szer újra belém mart. Újra felsírtam, de remélem, ez inkább hangozz keserves „terhes vagyok” sírásnak, mint hazugságnak.

*

Minden olyan gyorsan történt. Az egyik pillanatban még a földön térdeltem a másikban már Marcus Joet püfölte. Aztán minden elsötétült.
Hangokat hallottam. A fejem hasogatott és kóvályogtam, a hányinger pedig már nem csak kerülgetett.

- Effie… Effie… hallasz?! – Mondta egy ismerős hang. – Figyelj rám… Effie… Figyelj rám!

A vállaimnál fogva erősen megrántgatott. Kezdtem észhez térni a bárgyúságból. Az engem szólongató arca is kiélesedett. Értetlenül bámultam rá.

- Máté? – Pislogtam fátyolos tekintettel.

- Effie… idd ezt meg! – Tolt az arcomba egy poharat.

Szó nélkül felhajtottam és a savanykás ízt érezve kis is köptem volna, ha Máté nem teszi a kezét a számra.

- Nyeld le! – Utasított.

Fanyarogtam, de tettem, amit kért. Olyan volt, mintha mosogatószert kevertek volna kólával és Aszpirinnel.

- Istenem, de szörnyű! Mi ez?

- Az ellenanyag. – Mondta és felhúzott a földről. – Gyere, feküdj le pihenni! – Húzott az ágy felé, én pedig fájdalmasan lépkedtem utána.

Mindenem hasogatott.

- Marcus?! – Fordultam körbe őt keresve.

A komód előtt ült, a szájából folyt a vér és a fejéhez egy jeges-zsákot tartott. Elléptem Máté mellől és leülve barátom két lába közé az arcát firtattam.
 Egy kisebb monokli a szeme alatt, egy már alig vérző száj, és felhorzsolt kezek. Verekedett?

- Babe, - ölelt át fél kézzel – jól vagy? – Sóhajtotta aggódóan.

- Igen, valamennyire. Mi… mi történt? Én nem értek már semmit.

Sóhajtva megához húzott és a hasamra tette a kezét. Már az ölében feküdtem. Apró csókot nyomott a homlokomra és lágyan ringatott.

Egy idő után lecsukódott a szemem, majd éreztem amint felemelkedtem és puhára fektettek. Gondolom, vissza az ágyba. Gyengéd csókot lehelt az ajkaimra, aztán minden eltűnt és csak a kérdések maradtak meg a gondolataimban.

Mi történt?
Mit keres itt Máté?
Hogyan került a repülőre egyáltalán?
Miért véres Marcus?
És hova lett Joe?