2017. október 4., szerda

Chapitre #28 - "Situation's changing just like the weather"

...
Hellobello, Mindenki!
Esküszöm élek.
Ki van itt még velem?


XXVIII.
… És huss, elvágta a torkát.
Felüvöltöttem és kipattant a szemem. A takarót markolásztam és gyűrögettem.
Marcus a csípőmön ült és fél kezével a vállam a másikkal a fejemet fogta. Ijedten pillantottam rá, mozdulni sem tudtam a fogása alatt.
Lihegtem és verejtékeztem, még a felsőm is rámtapadt. Barátom aggódó, és kétségbeesett pillantásokkal méregetett. Még mindig nem engedett el.
Kék szemei közt cikáztam a tekintetemmel idegesen, és mikor végre ráébredtem, hogy megint csak álmodtam, és nem halt meg, összeszorítottam a szemem, majd zokogásba kezdtem.
Enyhült a tartása és elengedte a vállam. Kibújva a takaróból átöleltem a derekát és úgy szorítottam, hogy alig kapott levegőt.
- Megint? – Kérdezte halkan, szinte suttogva.
- Igen – szipogtam. Megint megölték álmomban.
Kezét felemelve lágyan letörölte a megmaradt könnycseppeket az arcomról, majd lehajolva gyengéden megcsókolt.
Sóhajtottam, majd belehajtottam a fejem a nyakába.
- Csak legyünk túl az egészen – morogtam, mire ő sóhajtott fel.
- Komplikáltabb a dolog, mint gondoltuk. – Kérdőn néztem rá, mire gondterhelten megforgatta a szemeit.
Felállt az ágyról és engem is magával húzott. Rám adott egy köntöst és bíztatóan vezetett kifelé a szobából.
- Amíg aludtál, kiderítettem egyet, s mást… - jelentette be a főtérbe érve - ... kezdve velük.

A fotelokban lazán ülve megpillantottam Joe-t és Mátét. Kellemesen társalogtak, de mindkettejük hangja elhalt, amint megláttak.
- Te rohadék! – Sziszegtem Joe-nak, és óriásléptekkel elindultam felé, hogy na, majd most én megütöm, amikor hátulról Marcus kezem körém fonódott. – Marcus engedj el, had üssem szét a búráját!
- Effie… - kezdte Joe óvatosan.
- Te ne merj hozzám szólni – mérgesen néztem a szemeibe – te meg azonnal engedj el! – Szóltam rá Marcusra.
- Kicsim, nyugodj meg! – Szép lassan engedett el, én pedig sarkon fordultam és elindultam vissza a hálószobába.
- Egyáltalán minek ébresztetted fel? – Szólt megvetően Máté.
Puff. Kész. Ennyi volt. Felment bennem a pumpa.
180 fokos fordulatot véve meredtem rá haveromra, gyilkos tekintetemtől, mintha kicsit lefehéredett volna.
- Jólvan, nyugi – tartotta a kezét védekezésképpen.
- Nem ébresztett fel – sziszegtem halkan, egyre közelebb lépve Máté felé. – Nem tudok aludni, mert kibaszott rémálmaim vannak, immáron 2 hete!
- És mi van, ha azt mondom, tudom, hogyan szüntessük meg őket?! – Szólalt meg Joe óvatosan.
Flegmán felrántottam a szemöldököm.
- A te gyógykezelésedből nem kérek többet! – Sarkon fordultam és megint a szoba felé indultam.
- Csak hallgasd meg! – Nyúlt a kezem után Momo.
- Mégis miért? – Vágtam rá dühösen. – Talán újra belém-nyom valami tűt, hogy elvetéljek! – Játszottam ki a terhes kártyát, és erősen reméltem, hogy nem mondta el nekik, hogy hazudtam. – Egyáltalán mi a faszt keres még itt? Hogy kerül ide? Hogy a picsába… miért is nem basszuk ki azonnal a repülőből?
- Mert kettősügynök vagyok Emelie. – Jelentette be Joe.
- Na ne mond! – Hitetlenkedtem.
- Mellesleg ez a gyökér – folytatta, mintha meg se szólaltam volna – az előbb majdnem kiakasztotta az álkapcsomat. – Fogta meg az állát és fájósan megmozgatta.
- Kettősügynök? Tessék?
- Igen, - tapsolt egyet a levegőben örömében, hogy végre leesett – ezt próbálta meddig elmondani.
Teljesen ledöbbenve álltam. Meg sem tudtam mukkanni. Összezavarodva néztem Matyira.
- De te…?
- Kellett egy cinkostárs, bocsi. – Rántotta meg a vállát.
- Marcus anyjáékkal dolgoztam, amikor beépítettek Tools-hoz, aki elküldött Nat apjához sofőrnek, így kémkedni.
- Szóval az ellenség kémkedését kémkedted… nekünk? – Kérdeztem zavarodottan.
Összeráncolt szemöldökkel dolgozta fel a mondatomat.
- Öhmm… igen. – Bólintott.
- Mi a szar van az emberiséggel manapság? – Háborodtam fel, és közben Marcus mellkasára tettem a fejem. – Kész agyrém.
Joe kuncogott egyet, majd folytatta. – Szeretném, ha tudnád, hogy nem azért mérgeztelek meg, mert olyan kedvem volt.
- Mindenesetre kurvajó színész vagy! – Morogtam mérgesen.
- Hé, sajnálom, de amit Tools kér, meg kell tennem. – Fordított mga felé. – Ez a beépülés lényege.
Megforgattam a szemem, tanácstalan voltam. Ó Joe ugornál bele abba a rohadt kútba!
- És akkor most mi lesz? – Kérdeztem. – New York vagy San Diego?
- New Orleans – válaszolta és felhúzta azt az ördögi vigyorát.
- Tessék? – Kérdeztük egyszerre Marcussal?
- Van egy tervem… tetszeni fog! – Húzogatta a szemöldökét játékosan.

*

- Gyerünk! – Lökött Joe előre a hátamnak nyomva pisztolyát. – Szedd azt a nagy segged!
- Élvezed mi? – Fordultam meg mérgesen.
A fegyvert azonnal a fejemnek nyomta.
- Csak ezért nem röpítek egy golyót a fejedbe, mert terhes vagy! – Sziszegte az arcomba. – Szóval kussolj és menj a kocsi felé!
Már most útálom ezt a tervet!
Hajnali 3 volt. A magángépből szálltam ki.
Marcust már Joe előbb „letessékelte” a gépről, nekem addig a a bezárt kabinban kellett ülnöm.
Két kocsi állt a reptér parkolójában. Marcust épp akkor lökték be az egyikbe, amikor kiléptem a repülőből. Ugyanahhoz a kocsihoz vettem az irányt.
- Nem, nem, nem… te erre jössz! – Markolta meg a tarkómat Joe és úgy húzott a másik fekete terepjáró felé.
- Marcus! – Kiáltottam. Tudtam, hogy teljesen esélytelen, hogy halljam a hangját, de kezdtem tényleg bepánikolni.
Nem bíztam Joe-ban.
- Csönd legyen! – szólt felháborodottan. Kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját és belökött. Ugyanaz a terepjáró volt, amivel legelőször elraboltak. Szerencse, hogy most legalább nem kaptam semmiféle mérget, azonban az igazságszérumtól félpercenként hányhatnékom volt.
Egy fazont pillantottam meg velem szemben. A kezét a szájára téve mutatta, hogy meg ne merjek mukkanni, különben szitává lő a kezében tartott pisztollyal. Ismertem őt…
Joe bepattant mellém és elvágta a szigetelőszalagot hátul, majd bekötötte az övemet és kábelkötegelővel újrakötötte a csuklóimat. Belevágott a bal kezembe és felszisszentem. A jobbomon még mindig a gipsz volt.
- Nem halsz bele! – Morogta, majd előreszólt a sofőrnek, hogy mehetünk. Amaz felhúzta a választó ablakot, majd a jármű útnak indult.
Síri csendben, lehajtott fejjel ültem. Mindeközben végig azon töprengtem, hogy mikor fog végre valamelyikük megszólalni.  És kérdés maradt, hogy Joe tudja-e hogy ismerem a kedves harmadik utast.
Teljesen kétségbe voltam esve. Marcus ki tudja, hol lehet, szó szerint megint elraboltak, elvileg… elvileg Joe kettősügynök, na meg még Ő is itt van
Ez vagy egy nagyon jó terv, vagy nagyon nagy szarban vagyunk. Az utóbbira tippelek. Sosincs szerencsém.
Elkezdtem könnyezni. Próbáltam kipislogni, de csak gyűltek a könnycseppek. Remegés futott végig a gerincemen.
Egy vászonzsebkendő tévedt a látókörömbe. Fehér alapon kékk kockás. Felnéztem a ráncos kézre, ami tartotta, majd az arcra. Hófehér haj, ősz, bozontos szemöldök, barna szemek és frissen borotvált arc.
Bólintott, Joe pedig elvágta a kábelkötegelőt.
Elvettem a zsebkendőt, majd átülve az ő oldalára szorosan hozzábújtam. Átölelt mackós karjaival. Magamba szívtam bagótól büdös illatát.
- Jaj Jesse, - zokogtam – jaj papa! – Sírtam magyarul.
- Nyugalom Bébi! – Simogatta meg a hajam. – Jesse nagyapád mindig ott van, ha szét kell rúgni valaki picsáját! – Nevetett fel, majd rágyújtott az utolsó szál cigire a dobozból. – Na mesélj Nyuszó, - incselkedett hanglejtésével, hogy jobb kedvem legyen – má’ megint mi a faszba keveredtél, te lány! – Nevette.

*

- Te beszélsz magyarul? – Fordultam döbbenten Joe felé, aki összehúzott szemmel méregetett. – Érted, amit mondok? – Kérdeztem anyanyelvemen. – Joe?
- Effie, - szólt angolul teljes zavarban – nem igazán értem mit mondtál!
- Azt kérdeztem, hogy kommunikálsz Jesse-vel. – Váltottam angolra.
- Ja, öhm, oroszul?! – Nevette szégyenlősen. Nyoma sem volt az őrül emberrablónak.
- Te honnan tudsz oroszul? – Kérdeztem mégjobban összezavarodni.
Jessie mellettem rendesen dudorászott, úgy döntött lefoglalja magát, amíg én Joe-val beszélgetek. Elkezdte a telefonját nyomkodni.
- Az akadémián kellett idegen-nyelvet tanulni – kezdte. – Eredetileg tolmács lettem volna, de ez jobban fizet. – Vonta meg a vállát. - 6 nyelven beszélek. – Elkerekedett a szemem. – Spanyol, portugál, angol, olasz, orosz és latin.
- Jézusom. – Hitetlenkedtem.
Joe kinézett az ablakon, és tekintete elkomorodott. Megrántotta a kezem és visszaültetett maga mellé. Újra megkötözött kábelkötegelővel.
- Hé! – Háborodtam fel. – Mit csinálsz? Mi van?

- Csend legyen! – Mordult rám. – Megjöttünk…
-*-

2 megjegyzés:

  1. Ciao!
    Nem szép dolog abba hagyni egy izgi pillanat előtt! Olyan érzésem lesz tőle, mintha sorit néznék.
    Na de a lényeg, szuper lett, folytasd csak, várom már!

    Scarlett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Scarlett!
      Utólag is köszi, és már itt is van a kövi rész. Megcsúsztam, de hidjétek el, épp az 59. részt fejeztem be, és úgy érzem atomos lett :D

      Törlés