Chapitre 28 - "Situation's changing just like the weather"

...

Hellobello, Mindenki!

Esküszöm élek.

Ki van itt még velem?

XXVIII.

… És huss, elvágta a torkát.

Felüvöltöttem és kipattant a szemem. A takarót markolásztam és gyűrögettem.

Marcus a csípőmön ült és fél kezével a vállam a másikkal a fejemet fogta. Ijedten pillantottam rá, mozdulni sem tudtam a fogása alatt.
Lihegtem és verejtékeztem, még a felsőm is rámtapadt. Barátom aggódó, és kétségbeesett pillantásokkal méregetett. Még mindig nem engedett el.

Kék szemei közt cikáztam a tekintetemmel idegesen, és mikor végre ráébredtem, hogy megint csak álmodtam, és nem halt meg, összeszorítottam a szemem, majd zokogásba kezdtem.

Enyhült a tartása és elengedte a vállam. Kibújva a takaróból átöleltem a derekát és úgy szorítottam, hogy alig kapott levegőt.

- Megint? – Kérdezte halkan, szinte suttogva.

- Igen – szipogtam. Megint megölték álmomban.

Kezét felemelve lágyan letörölte a megmaradt könnycseppeket az arcomról, majd lehajolva gyengéden megcsókolt.

Sóhajtottam, majd belehajtottam a fejem a nyakába.

- Csak legyünk túl az egészen – morogtam, mire ő sóhajtott fel.

- Komplikáltabb a dolog, mint gondoltuk. – Kérdőn néztem rá, mire gondterhelten megforgatta a szemeit.

Felállt az ágyról és engem is magával húzott. Rám adott egy köntöst és bíztatóan vezetett kifelé a szobából.

- Amíg aludtál, kiderítettem egyet, s mást… - jelentette be a főtérbe érve - ... kezdve velük.

A fotelokban lazán ülve megpillantottam Joe-t és Mátét. Kellemesen társalogtak, de mindkettejük hangja elhalt, amint megláttak.

- Te rohadék! – Sziszegtem Joe-nak, és óriásléptekkel elindultam felé, hogy na, majd most én megütöm, amikor hátulról Marcus kezem körém fonódott. – Marcus engedj el, had üssem szét a búráját!

- Effie… - kezdte Joe óvatosan.

- Te ne merj hozzám szólni – mérgesen néztem a szemeibe – te meg azonnal engedj el! – Szóltam rá Marcusra.

- Kicsim, nyugodj meg! – Szép lassan engedett el, én pedig sarkon fordultam és elindultam vissza a hálószobába.

- Egyáltalán minek ébresztetted fel? – Szólt megvetően Máté.

Puff. Kész. Ennyi volt. Felment bennem a pumpa.
180 fokos fordulatot véve meredtem rá haveromra, gyilkos tekintetemtől, mintha kicsit lefehéredett volna.

- Jólvan, nyugi – tartotta a kezét védekezésképpen.

- Nem ébresztett fel – sziszegtem halkan, egyre közelebb lépve Máté felé. – Nem tudok aludni, mert kibaszott rémálmaim vannak, immáron 2 hete!

- És mi van, ha azt mondom, tudom, hogyan szüntessük meg őket?! – Szólalt meg Joe óvatosan.

Flegmán felrántottam a szemöldököm.

- A te gyógykezelésedből nem kérek többet! – Sarkon fordultam és megint a szoba felé indultam.

- Csak hallgasd meg! – Nyúlt a kezem után Momo.

- Mégis miért? – Vágtam rá dühösen. – Talán újra belém-nyom valami tűt, hogy elvetéljek! – Játszottam ki a terhes kártyát, és erősen reméltem, hogy nem mondta el nekik, hogy hazudtam. – Egyáltalán mi a faszt keres még itt? Hogy kerül ide? Hogy a picsába… miért is nem basszuk ki azonnal a repülőből?

- Mert kettősügynök vagyok Emelie. – Jelentette be Joe.

- Na ne mond! – Hitetlenkedtem.

- Mellesleg ez a gyökér – folytatta, mintha meg se szólaltam volna – az előbb majdnem kiakasztotta az állkapcsomat. – Fogta meg az állát és fájósan megmozgatta.

- Kettősügynök? Tessék?

- Igen, - tapsolt egyet a levegőben örömében, hogy végre leesett – ezt próbáltam eddig elmondani.

Teljesen ledöbbenve álltam. Meg sem tudtam mukkanni. Összezavarodva néztem Matyira.

- De te…?

- Kellett egy cinkostárs, bocsi. – Rántotta meg a vállát.

- Marcus anyjáékkal dolgoztam, amikor beépítettek Tools-hoz, aki elküldött Nat apjához sofőrnek, így kémkedni.

- Szóval az ellenség kémkedését kémkedted… nekünk? – Kérdeztem zavarodottan.

Összeráncolt szemöldökkel dolgozta fel a mondatomat.

- Öhmm… igen. – Bólintott.

- Mi a szar van az emberiséggel manapság? – Háborodtam fel, és közben Marcus mellkasára tettem a fejem. – Kész agyrém.

Joe kuncogott egyet, majd folytatta. – Szeretném, ha tudnád, hogy nem azért mérgeztelek meg, mert olyan kedvem volt.

- Mindenesetre kurvajó színész vagy! – Morogtam mérgesen.

- Hé, sajnálom, de amit Tools kér, meg kell tennem. – Fordított maga felé. – Ez a beépülés lényege.

Megforgattam a szemem, tanácstalan voltam. Ó Joe ugornál bele abba a rohadt kútba!

- És akkor most mi lesz? – Kérdeztem. – New York vagy San Diego?

- New Orleans – válaszolta és felhúzta azt az ördögi vigyorát.

- Tessék? – Kérdeztük egyszerre Marcussal?

- Van egy tervem… tetszeni fog! – Húzogatta a szemöldökét játékosan.

*

- Gyerünk! – Lökött Joe előre a hátamnak nyomva pisztolyát. – Szedd azt a nagy segged!

- Élvezed mi? – Fordultam meg mérgesen.

A fegyvert azonnal a fejemnek nyomta.

- Csak azért nem röpítek egy golyót a fejedbe, mert terhes vagy! – Sziszegte az arcomba. – Szóval kussolj és menj a kocsi felé!

Már most útálom ezt a tervet!

Hajnali 3 volt. A magángépből szálltam ki.
Marcust már Joe előbb „letessékelte” a gépről, nekem addig a bezárt kabinban kellett ülnöm.

Két kocsi állt a reptér parkolójában. Marcust épp akkor lökték be az egyikbe, amikor kiléptem a repülőből. Ugyanahhoz a kocsihoz vettem az irányt.

- Nem, nem, nem… te erre jössz! – Markolta meg a tarkómat Joe és úgy húzott a másik fekete terepjáró felé.

- Marcus! – Kiáltottam. Tudtam, hogy teljesen esélytelen, hogy halljam a hangját, de kezdtem tényleg bepánikolni.

Nem bíztam Joe-ban.

- Csönd legyen! – szólt felháborodottan. Kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját és belökött. Ugyanaz a terepjáró volt, amivel legelőször elraboltak. Szerencse, hogy most legalább nem kaptam semmiféle mérget, azonban az igazságszérumtól félpercenként hányhatnékom volt.

Egy fazont pillantottam meg velem szemben. A kezét a szájára téve mutatta, hogy meg ne merjek mukkanni, különben szitává lő a kezében tartott pisztollyal. Ismertem őt…

Joe bepattant mellém és elvágta a szigetelőszalagot hátul, majd bekötötte az övemet és kábelkötegelővel újrakötötte a csuklóimat. Belevágott a bal kezembe és felszisszentem. A jobbomon még mindig a gipsz volt.

- Nem halsz bele! – Morogta, majd előreszólt a sofőrnek, hogy mehetünk. Amaz felhúzta a választó ablakot, majd a jármű útnak indult.

Síri csendben, lehajtott fejjel ültem. Mindeközben végig azon töprengtem, hogy mikor fog végre valamelyikük megszólalni.  És kérdés maradt, hogy Joe tudja-e hogy ismerem a kedves harmadik utast.

Teljesen kétségbe voltam esve. Marcus ki tudja, hol lehet, szó szerint megint elraboltak, elvileg… elvileg Joe kettősügynök, na meg még Ő is itt van. 

Ez vagy egy nagyon jó terv, vagy nagyon nagy szarban vagyunk. Az utóbbira tippelek. Sosincs szerencsém.

Elkezdtem könnyezni. Próbáltam kipislogni, de csak gyűltek a könnycseppek. Remegés futott végig a gerincemen.

Egy vászonzsebkendő tévedt a látókörömbe. Fehér alapon kékk kockás. Felnéztem a ráncos kézre, ami tartotta, majd az arcra. Hófehér haj, ősz, bozontos szemöldök, barna szemek és frissen borotvált arc.

Bólintott, Joe pedig elvágta a kábelkötegelőt.

Elvettem a zsebkendőt, majd átülve az ő oldalára szorosan hozzábújtam. Átölelt mackós karjaival. Magamba szívtam bagótól büdös illatát.

- Jaj Jesse, - zokogtam – jaj papa! – Sírtam magyarul.

- Nyugalom Bébi! – Simogatta meg a hajam. – Jesse nagyapád mindig ott van, ha szét kell rúgni valaki picsáját! – Nevetett fel, majd rágyújtott az utolsó szál cigire a dobozból. – Na mesélj Nyuszó, - incselkedett hanglejtésével, hogy jobb kedvem legyen – má’ megint mi a faszba keveredtél, te lány! – Nevette.

*

- Te beszélsz magyarul? – Fordultam döbbenten Joe felé, aki összehúzott szemmel méregetett. – Érted, amit mondok? – Kérdeztem anyanyelvemen. – Joe?

- Effie, - szólt angolul teljes zavarban – nem igazán értem mit mondtál!

- Azt kérdeztem, hogy kommunikálsz Jesse-vel. – Váltottam angolra.

- Ja, öhm, oroszul?! – Nevette szégyenlősen. Nyoma sem volt az őrül emberrablónak.

- Te honnan tudsz oroszul? – Kérdeztem mégjobban összezavarodni.

Jessie mellettem rendesen dudorászott, úgy döntött lefoglalja magát, amíg én Joe-val beszélgetek. Elkezdte a telefonját nyomkodni.

- Az akadémián kellett idegen-nyelvet tanulni – kezdte. – Eredetileg tolmács lettem volna, de ez jobban fizet. – Vonta meg a vállát. - 6 nyelven beszélek. – Elkerekedett a szemem. – Spanyol, portugál, angol, olasz, orosz és latin.

- Jézusom. – Hitetlenkedtem.

Joe kinézett az ablakon, és tekintete elkomorodott. Megrántotta a kezem és visszaültetett maga mellé. Újra megkötözött kábelkötegelővel.

- Hé! – Háborodtam fel. – Mit csinálsz? Mi van?

- Csend legyen! – Mordult rám. – Megjöttünk…

-*-