Chapitre #15 - Espousal

...

Hellobello, Mindenki!

El sem hiszem, 15! Hú, nagyon köszönöm, hogy vagytok nekem, annak ellenére, hogy késtem egy másfél hetet. Amit persze ráfogok az egyetemre. Na meg a megfázásra, ugyanis a mai csodálatosan szakadó esőben sikerült megfáznom, de úgy, hogy kifolyik az agyam szememen.

Hihetetlenül sokáig másoltam,annak ellenére, hogy rövidke rész lett - ezt is ráfogom az esőre. És mindemellett köszöntöm a 7. feliratkozót, és köszönöm neki, amiért visszatértünk a bűvös 7es számra. Jobb lenne a 77 vagy a 777 de sz is tetszik. :D

Na, nem szaporítom a szót, "zsa" mindenki olvasni! pusszi!

XV.

A reggel édesen köszöntött. Pici csókokat éreztem az arcomon, majd egyre lejjebb haladtak a vállam felé.

- Babe, - hallottam meg Marcus hangját – Kellj ki! – Újabb puszik érkeztek a vállamra.

Dünnyögtem egyet, majd belefúrtam a fejem a mellkasába. Felnevetett és egy puszit küldött a fejem búbjára.

- Gyere, kész a reggeli – simította ki a hajamat az arcomból. – Csak neked csináltam – mondta lágyan.

Újra dörmögtem, és visszafúrtam a fejem a párnák közé. Olyan fura szaguk volt.

- Na… - kérlelt. – Kapcsoljak zenét, úgy könnyebb?

- Aha – bólogattam.

Felkelt az ágyról, és mikor felállt, pattant egyet a rugó.

Rugó? Az én ágyam matracos!

Kipattant a szemem és azonnal felültem az ágyban. Ijedten néztem körbe a szobában.

- Hol vagyok? – Néztem rá zavartan.

Fekete ágynemű, naplemente-sárga falak és rajta poszterek, meg stick-ek.

- Nálam – mondta furcsállva. Azóta mozdulatlanul állt. – Jól vagy? – Kérdezte óvatosan.

- Hogy kerültem hozzád? Azt hittem hazavittél hajnalban.

- Először én is, - kezdte - aztán a kocsiban azt mondtad, hogy ne vigyelek haza.

- Tényleg?

- Igen. Én ugyanúgy meglepődtem. Aztán, inkább idehoztalak, minthogy az utcán aludj.

- Ó – mondtam lepődötten. – Hát, izé, köszi – sóhajtottam.

Aggódó tekintettel visszamászott az ágyra. Lecsuktam a szemem.

- Minden oké? – Emelete fel az állam.

Bólintottam, majd lágy ajkakat éreztem az enyémeken. Marcus csókja törődő volt. Kihúztam a kezem a takaró alól, és a tarkójánál fogva mégközelebb húztam magamhoz. Lerugdostam magamról a takarót és beleültem az ölébe lovagló ülésben. A csók hevesebb lett, szenvedélyesebb.
Megfogtam a pólója szegélyét és áthúzva a fején ledobtam a földre.

- Nem kellene lassítanunk? – Kérdezte lepődötten.

- Nem – vágtam rá, és visszahúztam.

Lehúzta a ruhám cipzárját a hátamon, majd feltolta a szoknyát a mellemig, keresztül a fejemen és ledobta a pólója mellé a földre. Kikapta alólam a térdelő lábaimat és lenyomott az ágyra.

- Ha elkezdem, nem tudok leállni – sziszegte ingerülten. – Nem akarod megismerni azt a Marcust. Még nem. Nem akarom tönkretenni az ártatlanságod – vallotta be. – Még nem! – Kacsintott.

Remegett az ajkam, miután újra megcsókolt.

- Mi a baj? – Kérdezte ijedten.

- Ilyen szépet, még senki sem mondott nekem – mosolyogtam rá, aztán újra magamhoz húztam egy csókra. – Imádlak, Marcus Moore. Kívül – belül.

- Akkor jó – vigyorogta.

- De egyszerre vagyok éhes és másnapos is… - morogtam, és megmasszíroztam az orrnyergem. – Valami csak nekem készült reggeliről volt szó…

- Valami olyasmi – suttogta, és megpuszilta az orrom hegyét. – Aszpirint?

- Nem – csóváltam a fejem. – A másnaposságra háztartási keksz kell, és egy pohár tej! – Dőltem vissza óvatosan a párnák közé.

- Ilyeneket honnan veszel? – Nevetett fel, mintha hülye lennék.

- Hé, ez bevált módszer! Még Veronika barátnőm mondta a legdurvább áprilisi buli után.

- Annyira, nagyon durva volt? – Kérdezte kuncogva.

- A nem emlékszem megfelelő válsz? – Vigyorogtam rá, mint a fakutya.

*

Marcus magamra hagyott, hogy felöltözhessek, de nem nagyon akaródzott felvenni a tegnapi piszkos gönceimet, ezért bátorkodtam használni a kicsi fürdőjét, ami a szobájából nyílt. Lezuhanyoztam, és az sem érdekelt, ha pasi szagú vagyok, hajat mostam barátom egyik samponjával. Szerencsére nem volt illatosított.

Miután visszatértem a szobába, megtaláltam az alsógatyás fiókot. Kivettem egy fekete boxert, ami szinte olyan volt, mint egy rövidgatya – kivéve persze a zacsitartót elől. A második fiókban kutakodva megtaláltam az ujjatlanok közt Marcus egyik mezét, amit magamra kapva azonnal sajátomévá nyilvánítottam. Az óriási zöld-fehér kosaras mez, a combom közepéig ért, és erősen kételkedtem, hogy ez nem nagy Marcusra.

A vizes hajamat megdörzsöltem, és olyan jó érzés volt tisztának lenni. Mikor beleszagoltam a mezbe Marcust éreztem magam körül. Jó lehet, nyálasan hangzik, de olyan volt, mintha átölelt volna. És ez nagyon tetszett.

Mezítláb settenkedtem ki a konyhába, ahol Marcus sürgölődött a tűzhely körül. Elég jól nézett ki. Elzárta a gázt, és a gőzölgő valamit az asztalra tette. Mindvégig háttal állt nekem, így megtaláltam az alkalmat és hátulról rávetettem magam.
Rácsimpaszkodtam és ő meglepetten, de felvett a hátára.

- Szia – cuppantottam egy puszit a füle tövébe.

- Jó reggelt – rakott le a földre. – Hűha! – Mért végig. – Felvetted a kedvenc felsőmet?!

- És a boxerodat is – húztam fel a felsőt, hogy kivillanjon az alsógatyája, amit előreláthatóan nem fog visszakapni… egy ideig.

Tátott szájjal bámult rám, majd csücsörítős grimaszba vágta az arcát.

- Neked jobban áll – jött közelebb. Tenyerét lecsúsztatta a fenekemre, majd belemarkolt. Ugrottam egyet felé, majd felnevettem. – Nincs rajtad bugyi? – Kérdezte meglepetten.

Odahajoltam, és a fülébe súgtam.

- Nincs hát!

*

Miután Marcus délben hazavitt a bátyáméknak szenteltem minden időmet. Már 7 óra fele járhatott és kezdett lemenni a nap is. Sára épp a fürdőszobában szedte ki a kontaktlencséjét, amikor a bátyám felém fordult és a legkétségbeesettebb pillantásokat küldte felém.

- Mivan? – Kérdeztem tőle zavartan.

- Husó segítened kell nekem! Kérlek… - Nézett rám pislogva.

Mostmár tényleg megijedtem. Miért kéri tőlem a segítségemet? Hova süllyedt ez a világ, ha már ő sem tud egymagának megoltani valamit? Hirtelen elkezdtem zavarban lenni, és kezdtem érteni mit akart. Csak egy valamiben kérhette a segítségemet.

- Az akar lenni, amire gondolok?

- Igen – mondta és a hangja ideges volt.

IDEGES.

Hogy micsoda? Az én bátyám soha nem ideges. Nála türelmesebb ember csak a megmaradt tényleges nagyapám.
Közelebb fordultam hozzá és suttogni kezdtem.

- Vettél gyűrűt?

- Igen. – Ismerte be és a zsebébe nyúlt.

- Elő ne vedd! – Szakítottam félbe. – Még a végén betorpan!

- Segíts nekem, nem tudom, hogy kell ezt csinálni – könyörgött. – Mit szerettek ti lányok?

- A lányok sok mindent, én megint másokat, Sára pedig egy teljesen más tészta.

- Ó, Istenem! – Hajtotta bele a fejét a tenyerébe. – El fogom cseszni!

- Az ég szerelmére! – Csaptam rá a hátára. – Ne siránkozz, megoldjuk! Segítek…

- Tényleg?

- Muszáj leszek, na nem akarom, hogy leégj! – Felpattantam, és a laptopomhoz mentem.

- Hova mész? – Kérdezte kétségbeesetten.

- Szerzek neked segítséget… - szörnyűlködtem.

*

- Emelie? – Hallottam meg Marcus ijedt hangját a bejárat felől. – Emelie?! – Kétségbeesett volt.

Lehet, hogy egy kicsit eltúloztam azt az üzenetet, miszerint „Marcus, azonnal gyere ide! Kérlek! Könyörgöm! Szükségem van rád! Segíts!”

A konyhában főztünk hárman, mi csajok, amikor berontott.

- Marcus, nyugi! – Fogta vissza a bátyám, amikor keresztül akart rohanni a nappalin, hogy „megmentsen”.

- Hol van? – Kérdezte ijedten.

Kicsoszogtam a konyhából, miközben a csokis fakanalat nyalogattam. Ijedten, majd értetlenül bámult rám, közben idegesen mért végig.

- Marcus! – Vigyorogtam.

- Jól vagy? – Kérdezte idegesen.

- Persze. Gyere, beszélnem kell veled – húztam a szobám felé.

- De az üzenet…

- Mondtam, hogy kicsit eltúloztad – jött mögöttünk Tomi. – Nyugi, - kezdte Marcus felé, amikor beértünk a szobámba – nekem kell a segítséged. – Sóhajtott.

Marcus azonnal megkönnyebbülve sóhajtott, majd a bátyám felé fordult magyarázat gyanánt. Tomi idegesen kivette a gyűrűs dobozt a zsebéből és kétségbeesetten fürkészte Marcus arcát.

- Hogyan kell ezt csinálni? – Kérdezte.

Marcus hitetlenkedően felnevetett, majd odalépve átölelte a bátyámat. Amaz idegesen ölelt vissza. Magamban jót nevettem.

Hm… ölelkező pasik.

*

A dolgozószoba ajtajából hallgatóztunk mind az öten. Mr. és Mrs. Holloway, Nat, Marcus és én.

Már egy ideje csak halk neszeket hallottunk, mást nem. Aztán egy csodálkozós nevetés, majd a kedvenc szavunk; igen! Helyett:

- Tomi, ez rohadt drága lehetett – mondta döbbenten.

- Sára… - kezdte a bátyám. – Letérdeltem – pedig fáj a térdem – volt kaja és virág, meg mécses és gyertya…

- Jaj, IGEN! – Szólt közbe. – Csak fogd már be, hogy megcsókolhassalak! – Nevetett fel leendő sógornőm.

*

- Jó reggelt, Tate! – Köszöntöttem dallamosan, amikor belépett a konyhába.

Hátrahőkölt meglepettségében, és majdnem leverte a bögréket. Jót nevettem rajta, majd visszafordultam a laptop felé.

Tegnap este megint csak Marcusnál aludtam, mert átadtam a szobám Garynek és Sárának, amíg itt vannak. A buli után is ott aludtak, és már ki is pakolták a cuccaikat, szóval ez így egyszerűbbnek bizonyult.

A kávémat kortyolgattam a konyhában az asztalnál ülve. a lábaimat felhúztam a székre, és úgy neteztem.

- Te… - kezdte, de aztán elakadt, mint ki nem biztos mit akar mondani. – Fél 6 van!

- Időátállás. – Válaszoltam. – Elfogyott a müzli, de csináltam kávét – mutattam kitekeredve a hátam mögé.

- Szuper! – Ment mögém és töltött magának egyet. – Mit nézel ennyire?

- A Google Maps-t – dünnyögtem.

- Minek? – Faggatott tovább.

- Megnézem, mennyire messze van innen Rochester. Ott lakik a rokonom, és ha már itt vannak a tesómék is, gondoltam ellógom a mai sulit.

- Ma van suli?

- Hétfő van – dünnyögtem.

Tök fura volt, hiszen magyarul beszélgettünk, de Tatenek sem volt semmi akcentusa, na, jó, egy két szónál, de azokon kívül semmi!

- Az jó. Elvigyelek?

- Tessék? – Fordultam hátra meglepetten. Mit akar ez tőlem? Az öccse barátnője vagyok!

- Ma megyek Rochesterbe. A Veterán – Öregotthonba. Van egy kis elintéznivalóm.

- Nyugdíjalap biztosítás? – Nevettem.

- Ha ha ha… - forgatta meg a szemét.

- Tényleg elvinnél? Mert mi is az öregotthonba megyünk. Ott dolgozik a rokonom.

- Ápoló?

- Ápolónő – helyesbítettem.

- Jó, de mivel kocsival 5 óra az út, a helikopterrel megyünk.

Meglepődtem.

- Azt engedik magáncélokra is használni?

- Mint mondtam, hivatalos ügyben megyek… amúgy is, ők fizetik a hajtóanyagot.

- Öhm, oké. Jó - rántottam meg a vállam.

- Rendben. 8-kor indulunk.

- Intézkedem – mondtam és már tárcsáztam is a bátyámat. – Szia, ébresztő álomszuszék, megyünk Caityhez! 8ra legyetek kész! – Azzal le is raktam.

*