Chapitre #15/b - Fehér lány...

...

Hellobello, Mindeki!

Íme, itt a meglepi rész, annak köszönhetően, hogy elértük az 5000es látogatottságot!!! Juhúúú!!

Épp lyukas órám volt, szóval gondoltam megírom a részt, aminek van egy különlegessége, és ez az egyetlen rész, ami ilyen. nincs is több ilyen az elkövetkezendő 30valahány részben. Itt valaki más mesél...

Ja, és /b besorolást kapott a fejezet, mert nem akartam összekuszálni a fejezeteket a fejemben :D
Olvassatok, mert 5644 szó lett, ami nagyon sok!

XV/b.

Amikor legelőször megláttam, épp a falat támasztotta a porta mellett. Fekete miniszoknya, a suli-uniformis és egy zakó volt rajta, amit nem tudtam mire véljek, hiszen odakint majd 40 fok volt… Bár én sem voltam komplett az ünneplőm feletti sötétkék kapucnis melegítőmmel. Ahogy a falnak nekidőlt, óriási magassarkújának sarkát felhúzta és a falon lévő csempék közti fugába igazította, úgy, hogy le nem csúszhatott a lába. Fekete napszemüvege mögül kémlelte a körülötte csodálkozókat, miközben azt tetette, hogy a körmeit piszkálja.

Kis sunyi.

Jobban megvizsgáltam… már a tartásán láttam, hogy nem idevalósi. Az meg csak tetőzte a dolgot, hogy fehér. Hallottam pletykákat, hogy Hollowaynál fog lakni valami cserediák-barátnője, de arra senki nem számított, hogy fehér lesz. Egy fehér lány Bronxban… te jó ég, ha majd ezt elmesélem a nagyinak…

Jézusom, milyen hosszú lábai vannak. Elég vaskos, és tuti a kedvence a gumicukor, de ha néger lenne, ki sem tűnne a többiek közül, olyan széles a csípője. Nagy mellekkel sem áldotta meg az ég, de nem is kicsik, pont az a jó méret. A haja a derekát verdeste, és amint láttam, épp azzal szenvedett, hogy kihúzza a háta mögül. A vállára terítette az óriási tincseket, és megcsillant rajtuk a fény. Halvány-barnán pompáztak és kétlem, hogy azok a szőke tincsek ne eredetiek legyenek.

Annyira ritka látvány, hogy muszáj megnéznem, ha már itt áll előttem.

Bárki, aki elment mellette, hitetlenkedve bámulta. És neki tetszett! Jézus, ez a csaj nem normális, még a végén megöleti magát, ha ennyire feltűnő lesz… és már a fél folyosó róla beszélt…

Holloway ellépett a portától, és a kezébe nyomott egy szekrénykulcsot. A fehér csaj hitetlenkedve felnevetett, majd gonosz vigyorba vágta magát.

- Ezaz! – Nevetett fel ördögien. – Megszereztem! Végre!

Te jó ég, a fehérek mindig ennyire örülnek mindennek? – Gondolatomból Miles szakított ki, aki csodálkozva jött mellém.

- Csá, haver! – Pacsiztam le vele

- Cső, hallod, ki az a fehér csaj Natalievel? – Kérdezte kíváncsian.

Jaj, ne már, hogy ő is kezdi!

- Kit érdekel?! – Gyere – húztam magammal a kapucnijánál fogva, a nálam 20 centivel alacsonyabb haveromat – kémia lesz, és még meg kell keresnünk a köpenyedet, emlékszel?

- Ó, a francba – fordult meg és már rohantunk is a labor felé.

3x 45 perc kémia laborom van, utána pedig egy Biológia, majd edzés. Mi a francnak hagytam magam rábeszélni, hogy felvegyem a bioszt?

*

Ó, hogy mennyire utálom a biológiát… az egész óra egy kész vicc volt. Tools úgy adja le az anyagot, hogy közben benyögi a fárasztóbbnál fárasztóbb vicceit, amin muszáj röhögni, különben feleltetni fog. Ezt csinálta az elmúlt 4 évben is… Akkora egy segg az a csávó.

Egész órán próbáltam figyelni, hátha valami értelmeset is tanulok tőle, de ez teljességgel lehetetlen volt. Már mindenhova figyeltem, csak az órára nem, jobbra pillantva megláttam az új csajt. Ismét végigmértem, majd mire újra a fejéhez értem, azt vettem észre, hogy ő is méreget engem. Kuncogtam egyet, mire szemforgatva visszafordult és tovább firkálgatta a füzetét.

- Miss… Wood? – Szólította meg Tools, mire felkapta a fejét.

Brit akcentusa élesen csengett minden válasza során, és szerintem rajtam kívül senki nem jött rá, hogy totál nem angol a csaj. Felnevettem. Natalie felvázolta, hogy nem osztályozható, majd maga a csaj átvette a szót, és beoltotta Toolst, hogy fogalma sincs, mit kellene értenie, mert nem érdekli. És csak mellékesen mondva nem az angol az anyanyelve… megint felnevettem, mert előttem Miles egy fehér bálnát rajzolt, majd ráírta, hogy Wood. Közbe a csaj kiegyenesedve próbálta magát tisztázni, hogy érti, miről van szó, de mégsem…

Az egész teremben csak én nevettem, mintha valamit tudnék, amit ők nem, pedig csak a szánalmas próbálkozásain nevettem. Amit persze a csaj zokon is vett, és olyat mondott, amit Bronxban még sosem hallottam a családomon kívül.

- Ó, Nyasgem! – Sziszegte a fogai közt, mire meglepődve, és értetlenül néztem rá. NYASGEM?

Az óra megmaradt 5 percében ezen filóztam, de aztán a csengő, és a gondolat, hogy rohannom kell edzésre, különben az edzőbá megöl, elfeledtette velem az egészet, mindaddig, amíg a forró pizzát a kezemben tartva fel nem pillantottam, és meg nem láttam őt az ajtóban.

- Te… - kezdtem, de belém fagyott a szó is, úgy meglepődtem.

Lenézően rám vigyorodott, és érezem azt a tipikus, jaj, csori néger gyerek szánalmat a hangjában is, pedig csak egy köszit nyögött be, majd közölte szánakozóan, hogy enyém lehet a borravaló.

Mekkora egy fehér ribanc!

Másnap megint csak találkoztunk bioszon. Most is pontosan oda ült, ahol tegnap is.

Morcos volt, és Tools felé is csak morgott egyet köszönés képpen. Egy fekete acélbetétes volt rajta kék inggel és egy fekete hosszúnadrággal.

- Hova lett az a cuki magas sarkúd? – Kérdeztem.

A szeme ki volt húzva, és a haja kócosan állt, ami el kell ismeri jól állt neki. Bár gondolom nem direkt volt így, hiszen épphogy beesetek az ajtón becsöngő után. Tuti elaludtak.

- Úgy hallottam az jobban fáj, ha valakit acélbetétessel pofán rúgnak – sziszegte felém, mire csak felhorkantam.

- Nagy szavak... – Komolyan nekem akar felvágni? Annak, aki itt nőtt fel…

- Voltál már idén fogorvosnál? Na és most szeretnél menni?

Mire rámorogtam volna Tools mentette meg a pillanatot, és lebaszta.

- Miss Wood, Elég! - Szólt rá Tools, mire odanéztem. - Megígértem magamnak, hogy békén hagyom az órákon, cserébe annyit kérek, hogy hagyjon tanítani.

- Bocsánat – dőlt vissza a székébe.

Csak vigyorogtam rá. Ő sem hiheti azt, hogy minden úgy lesz itt is, mint ahonnan jött?! Ez Bronx! Többen halnak meg az utcán, mint Manhattanben! Ez a csaj nem komplett.

És ismétlem, nem komplett! Megdobott egy radírral! Mire persze belőlem előjött a 10 éves és visszadobtam, majd addig dobálkoztunk, amíg el nem fogyott mindkettőnk radírja, már készülődtem, hogy papírgalacsint gyúrok, amikor Natalie a szemével „agyonverte”, és duzzogva, de többet rám se nézett. Elővette a füzetét, és firkálgatott.

Jaj, most komolyan, olyan jól szórakoztam!

*

- Mára ez a 3 lesz az utolsó! – Nyújtotta át Luigi a pizzás dobozokat, ami annyira meleg volt, hogy szaladtam ki vele a kocsiig. – Ez pedig a fizud… - adta be az ablakon a borítékot. - Biztos nem menne suli mellett?

- Nem, Lu, hidd el – néztem a főnökre. – Ha tudnám igen, de ez a hét is rohadt fárasztó volt! – Már péntek este van.
Beültem a kocsiba és minden tiszta pizza szagú , máris. Még szerencse, hogy ez nem az én kocsim.

- Jó, de ha kell meló, hívj csak!

- Köszönöm! – Bólintottam, és beindítottam a motort. – A kocsit visszahozom, még ma, - jelentettem be – Jimmynek kell.

Jimmy az éjszakás, aki engem levált.

- Rendben, na, siess – lépett odébb és én elindultam.

Utam a Mary V. Lauro Waytől vette kezdetét, és eredeti tervem szerint a 10es-en mentem volna le, a folyó mentén, de a tank fénye kigyulladt, és muszáj voltam tankolni a Peters Pl-en. Ezért inkább csak mentem tovább a 233. utcán. A 233. és a 234. találkozásánál megálltam a piros lámpánál, és akkor lettem figyelmes Ő rá. Rá, és a két feketébe öltözött követőjére. Rövidgatya és ujjatlan volt rajta. Úgy világított a sötétben, mint egy jelzőlámpa; „ Hé, gyertek, erőszakoljatok meg!” Alig volt valaki az utcán, mit keres ez egyedül ezen a környéken fél 12 kor?

Pillanatok múlva berántották őt egy sikátorba két épület közt, és lefolyt rólam a víz. Te jó ég! Gondolkodás nélkül rántottam félre a kormányt és pattantam ki a kocsiból. Mire odaértem a kettő sarokba szorította, remegett, miközben beszéltek hozzá.

Muszáj voltam közbeszólni, nem tehetek róla, a hősködős típus voltam mindig is. Persze, erre az egyik bicskát rántott. Felém lendült és csak egy jobbos kellett hozzá, le is ütöttem. El is tört az orra. A dorogsokkal könnyebb elbánni, mint a bandatagokkal. Felpillantottam a lányra, aki egy laza mozdulattal kivédte a feléje mért ütést és a könyökét beleállította a fazon gégéjébe.

Saját magán meglepődve, csak lefagyva állt a földön nyöszörgők felett. Mérgesen megmarkoltam a könyökét és kiráncigáltam a sikátorból.

- Gyere már, hallod?! – Morogtam rá. Csak el akartam tűnni innen.

Már előre tudtam, nem fog kiérni a pizza időre, és az utolsó munkanapomat keményen elbasztam.

Te jó ég, remegett. Kihúztam a lámpa fénye alá, hogy jobban szemügyre vehessem. Hogy lehet valaki ekkora hülye, hogy egyedül mászkál! Bronxban, az Isten szerelmére, Bonxban!

- Te… - kezdte, de teljesen kész volt. Úgy remegett, mint a hálaadási kocsonya.

- Jól vagy? – Kérdeztem, de nem válaszolt. – Jól vagy? – Aprót bólintott, de cikáztak a szemei össze vissza és erősen kétlem, hogy nem volt sokkos egy kicsit.

- Hogy…

- Hogy találtalak meg? Két sötétbe öltözött egyed egy fehér lányt tuszkol be egy sikátorba... szerinted?! – Mondtam felháborodva.

- Minden fehér lánnyal ilyen vagy?

- Nem ismerek sok fehér lányt. Mellesleg te lehetsz csak az egyetlen hülye, aki Bronxban este egyedül mászkál. Csezd meg! – Káromkodtam. Teljesen kihoz a sodromból. – Szállj be!

A kocsi felé húztam, majd beült és én is bepattantam a másik oldalon.

Még mindig tiszta ideg voltam, így nem bírtam ki, hogy meg ne kérdezem. Annyira felhúzott, hogy szinte ordítottam vele, ami engem is meglepett.

- Egyáltalán mit kerestél éjfélkor egyedül az utcán? –Ránéztem, majd vissza a kihalt utcára. -  Hogy lehetsz ilyen hülye?!

Már csillogott a szeme. Jézus, nehogy elkezdjen sírni!

- Nattel moziban voltunk, de aztán Judy felhívta, hogy Andrew rombolja a ... a házat, én meg mondtam, hogy haza találok... csak... ilyennel nem számoltam – mondta összekuporodva.

- Bronxban vagy baszki. – Csaptam rá mérgesen a kormányra. - Naponta kinyírnak valakit este az utcán, ... ha nem a drogosok kapnak el, ... akkor valamelyik banda! Ők meg nem... – elharaptam a mondatot. Bele se merek gondolni. - TE meg egyedül mászkálsz! Hogy lehetsz ekkora...- haraptam el megint a mondat végét, már annyira ideges voltam. Lassan lelassítottam, mert megérkeztünk Nataliék házához. – Itt laksz Nat-nél, igaz?

Bólintott, de továbbra sem szállt ki.

- Akkor meg mire vársz? – Förmedtem rá, és utólag visszagondolva kicsit túlzásba estem.

Ijedten kipattant a kocsiból, az én fejem meg már csak azon járt, hogy mennyire le fognak baszni, hogy nem értem oda a pizzákkal. Ekkora kerülővel majd egy órát kések.

Picsába!

- Szia – mondta megszeppenve, de nekem csak egy „csá”-ra jutott türelmem, amit morogva odanyomtam, és elhúztam a kocsival.

Kicsivel fél1 után értem oda a címre, ami – ki hitte volna – a rosszabbnál rosszabb helyen volt. Már csak ez hiányzott az estémből.

A tulaj mérgesen vonult ki és csak egy nagy jobbegyenest kaptam borravalónak. Csodás, a szám is felrepedt. Fél 2 volt, mire visszaértem a pizzériába, és Jimmy kérdő tekintetére a szám miatt, csak legyintettem egyet. Semmi másra nem vágytam, csak hogy hazaérhessek, és bedőlhessek az ágyamba. 2 utánra ezt is sikerült kivitelezni, így halott módban, a nagyi szobája mellett elsunnyogva ruhástul bedőltem az ágyba.

*

- Csá köcsög! – Nevetett felém Miles, mire felpillantottam.

A szobám bejáratában állt széttátott karokkal. Kellett egy pár másodperc, mire felfogtam, hogy mama engedte be.

- Mivan? – Morogtam a párnámba.

- Te ruhában alszol?

- Nagyon hulla voltam az este, Miles ne bassz fel te is kora reggel! – Ültem fel nagy nehezen és végignéztem magamon.

Igen, jól tudtam, ruhában voltam.

- Miután beestél, a cipődet még lehúztam rólad, de ne is álmodj róla, hogy le is vetkőztetlek! – Állt meg nagyanyám az ajtóban karba-font kézzel.

- Nem is kértem volna. – Vigyorogtam rá, mire összerándult az arcom. Jobban fáj ez a felrepedt száj, mint gondoltam. – Francba!

- Marcus, kivel verekedtél már megint? – Förmedt rám a nagyanyám, persze Miles csak röhögött mellette és élvezte a műsort.

- Tankolnom kellett és elkéstem, amikor a gettóba vittem pizzát.

- Mondtam, hogy nem való neked az a pizzázás…

- Felmondtam Mama, a suli miatt nem bírom. – Keltem ki és elkezdtem vetkőzni.

- Helyes! – Morogta az öreglány és elvonult. – Miles te is kérsz reggelit? – Hallottam meg amint a konyhából kiabál.

- Igen Moore nagyi, köszönöm. – Kiáltotta vissza. – Szóval – jött közelebb – mi volt az a… - mutatott a számra.

- Mondom a pizza. Ha jó bunyóba keverednék,  - nyugtattam meg - első dolgom lenne neked szólni!

- Jólvan, tesó. – Vigyorodott el. – Hé, mit szólnál este Manhattanhez?

- Azt, hogy minnél távolabb innen, annál jobb!

Az igazat megmondva tudtam, hogy Natalie elviszi a csajt valahova bulizni, de reméltem Bronxom belül maradnak, vagy esetleg még Queens. csak az a baj, hogy Nat imádja Manhattant és Manhattan is őt.

Milesszal sikeresen bejutottunk a Black Panties-be, ami régen egy lepukkant klub volt, de mostanra eléggé felrázták, és egy fasza kis R’n’B hely lett. Mondanom se kell, hogy amiért busszal jöttünk, már csatak részeg voltam. Ez a hét annyira borzalmas volt, hogy le kellet magam innom. Az, hogy hogy fogok hazajutni, már más kérdés, majd Miles megoldja.

Oldalra pillantva láttam meg, hogy Miles már meg is oldotta a problémát, ugyanis kifelé ment egy csajjal. Jézus, mikor fog tudni már eleget tenni a farkának? Még mindig 16 éves módjára kergeti a kiscsajokat. Már én nem tudom megszámolni, mennyivel feküdt le, csak az elmúlt évben!

Ahogy őket figyeltem, valaki rám dőlt, és épphogy elkaptam, mielőtt leesett volna. A pólóm szegélyében kapaszkodott meg. Lepődötten pillantottam le rá, és ő is megfagyott. Nagy sötétkék szemeinek íriszei óriásira tágulva kémleltek végig. A hátát tartva fogtam, és belepte haja a kezemet. A tegnapi sortja alól megint csak kivilágítottak fehér lábai, és idegesen kapkodta a levegőt, aminek köszönhetően a mellkasa fel-le rohangált, rajta pedig az az óriási ékkő csak vonzotta a tekinteteket.

Hmm… Nincs is olyan rossz melle! Krisztus, Marcus, miken gondolkodsz te?

Felemelte a kezét, és az ujjával végighúzott a vágáson, a számon.

- Mi történt? – Kérdezte és résnyire nyitotta vad-pirosra rúzsozott száját. Az alsó ajka óriási volt a felsőhöz képest, ami olyan volt, mintha egy gésa ajka lenne. Egyszerűen csodálatos volt.

Marcus, megint túl részeg vagy! –Szidtam le magam némán.

- Egy pizza nem ért ki időben – motyogtam, és én érintettem meg a száján a fehér heget. A jobb felén volt, majdnem középen, ahol a kicsi szívet formáló ajka összeért. – És ez?

- Nekem jött az ajtófélfa.

- Régen volt? – Csodás, Marcus, keveredj még bele a fehérek hülye dolgaiba!

- Soha nem is emlékeztem rá… - válaszolta, majd ahogy elmosolyodott teljesen eltűnt a heg. – Így is látszik?

- Nem – csóváltam a fejem, majd a mellettem elfurakodó hülye ribancot próbáltam elengedni, de úgy rohant, hogy majd’ fellökött.

Előttem Hófehérke csak vigyorgott.

- Látom, nem csak én ittam ma többet, mint kellett volna – nézett fel rám, ahogy mégközelebb dőltem hozzá.

Annyira táncolhatnékom támadt. A zenétől dübörgött a mellkasom, és annyit ittam, hogy meg sem lehetett állítani ezügyben.

- Táncolsz velem? – Fogtam meg a kezét.

Csak bámult a nagy szemeivel. Hallottam, amit kattog az agya, hogy mi legyen.

- Aha – bólogatta.

Elvigyorodtam.

Marcus, mit csinálsz már megint?! -  Veszekedtem magammal, miközben beljebb húztam őt a tömegben.

- Fogalmam sincs, errefelé hogy szoktak táncolni… - mondta idegesen.

- Csak járjon át a zene… érezd! – Kiabáltam felé, de alig volt suttogásnak megfelelő, úgy dübörgött minden.

Megfogtam a kezeit, és felhúztam a nyakamba, majd egy ideig ott tartottam, hogy éreztessem vele, most ezt itt kell hagynia! Vette a fonalat, és én elkezdtem az ütemre mozogni. Azért szeretem az R’n’B-t, mert annyira jól lehet rá rázni.

- Azt hiszem, ez menni fog – nevette el magát, majd elkezdett táncolni ő is.

Elindult a Like Glue, és mint valami hitetlenkedés, úgy nevetett fel, és hajtotta hátra a fejét.

- Mi az? – Kérdeztem, és közben lecsúsztattam a kezemet a derekára. Senki ne gondolja, hogy olyan vagyok. Igazán kanos tudok lenni, de ha első „randi”-ról van szó, tudom, hol a határ. Kivéve az egyéjszakásoknál, de Wood nem úgy nézett ki, mint aki nagyon akarna egy jó kis numerát.

- Ez a kedvenc számom…- hajtotta le a fejét kuncogás közben.

- Komolyan? – Lepődtem meg.

- Igen, ezen nőttem fel, ha ez így értelmes – válaszolta és tudtam, hogy annyira piás, hogy összegabalyodott a nyelve is.

- Akkor biztos, hogy tudsz is rá táncolni – húztam közelebb és hozzásimult a mellkasomhoz.

Igen, kislány, ez egy férfi mellkas. Általában nem ilyen kemény… de nekem az! - Forgattam meg a szemem, de nem üldözhettem el. Élveztem, ahogy felfedezi a dolgokat rajtam.

- Azt nem mondtam, hogy nem tudok! – Suttogta a fülembe, majd a zene ritmusára elkezdte rázni. Ó, gyerekek, az a csípőmozgás. Atya Úr Isten! Azt hittem kiszakad a gerince, miközben táncoltunk, és hé, higgyétek el, erre még Miles sem lett volna felkészülve.
Ha nem lettem volna ennyire részeg, még fel is állt volna rá…

MARCUS!

Egyszerűen csodálatosan táncolt. Ilyet én még nem is éltem!

Miután persze majdnem behányt, muszáj voltam leültetni egy boxba, amíg hoztam neki vizet. Ja, mert ilyen lovagias vagyok. 2$-ba került. Jézus ez a hely, de drága lett!

Miután megitta az összeset, felvágósan persze, de elmesélte, hogy ő mennyire berúgott a múltkor, és hogy ez semmi nem volt. Ja persze…

Úriemberhez méltóan megköszöntem neki a táncot, mire elpirult. Meglepődtem, hiszem nincs ebben semmi elpirulni való, ez csak egy tánc volt. Igaz, egy nagyon szexi tánc, de akkor is… Tök furák a fehérek…

- Kicsit még zavaros… minden – mondtam és reméltem, hogy ezzel elterelem a figyelmét, és nem fog elpirulni megint…

 - Még a nevedet sem tudom! – Mondta, és lesütötte a fejét. Jaj, most komolyan, hol nőtt fel ez a csaj, hogy ennyire szerény, Szibériában?

- Hát te vagy Wood… - mondtam koncentrálva. Az erőlködésemen elnevette magát. – De attól tartok itt megállt a tudomány… - néztem fel rá. Sajnos nekem kell előbb bemutatkozni… – Marcus Moore, hölgyem – nyújtottam ki a kezem.

Ennek az összes tyúk be szokott dőlni, és ez sem volt kivétel…

- Örvendek – fogta meg a kezem, mire a kézfőjére lehetem egy csókot. – Jézusom! – Kuncogta idegesen, és megint elpirult.

Már nyitotta volna a száját, amikor a tömegbe nézve felpattant és elkezdett elindulni.

- Mennem kell! – Mondta idegesen.

- Hé! – Szóltam rám sértődöttséget imitálva.

- Effie – nevette hátrafordulva, majd beszaladt a tömegbe.

Amilyen gyorsan tudtam, ráírtam az előttem lévő szalvétára a nevét, és begyömöszöltem a gatyámba. Ha nem írom le, olyan részeg vagyok, hogy elfelejtem!

Fél óra múlva én is elhagytam a helyet, és a legelső metróval visszamentem Bronxba, majd hazagyalogoltam, ami tartott vagy egy óra hosszát is. Fél 6 volt, mire hazacaplattam. Mama már fel volt, és bosszúsan méregetett a konyha-ajtóból, amiért nem találtam bele a kulcslyukba.

- Marcus! – Kezdte, de csak egy puszit nyomtam a hajába.

- Ha ez megnyugtat egy fehér lánnyal voltam… - ásítottam neki, majd a cipőmből kibújva becsoszogtam a szobám felé.

Őszintén meglepődött, és szóhoz sem jutott.

Beestem a szobámba, és bezuhantam a fekete takarók közé. Már felkelt a nap, így a fejemre húztam a takarót, hogy el tudjak aludni. Mama szerencsére megmentette a pillanatot, és behúzta a sötétítő függönyöket.

- Szeretlek nagyi! – Dörmögtem a párnámba, mire felkuncogott.

- Olyan vagy, mint a nagyapád… - nevette. – Az is hajnalokig volt nálam.

- Én nem voltam senkinél, – morogtam vissza – csak hazagyalogoltam Manhattanből, mert Miles megint lelépett.

- Pedig végre lehetne egy jó kis fehér lány a családban rajtam kívül… - mondta szarkasztikusan.

- Jaja MAMA... ne kezd! – Nyüszítettem neki – Attól, hogy te is fehér vagy, még nem lesz fehér barátnőm… - emeltem fel a fejem. Az ajtóban állt karba font kézzel. – Mellesleg… ez a csaj tök fura…

- Fura?

- Jaj, kérlek, hagyj aludni, holnap délután még anyu is fel fog hívni… - morogtam.

Bár nagy csoda lesz, 3 hete, hogy legutóbb beszéltem velük. Washington fontosabb, mint a legkisebb fiuk…?

- Úgy érted, hogy ma? – Kuncogott. – Délben keltelek!

- Jaj, kérlek ne!

- Aki este legény, az nappal is legyen az!

- Jaj, hagyd már ezt a hülyeséget, csak hagyj aludni! – Morogtam és magamra rántottam a takarót, miután kibújtam fekve a gatyámból és a pólómból.

- Szép álmokat, Momo…

- Köszi, Mami – mondtam gyerekesen, és azonnal el is aludtam.

*

Miután délben a szívinfarktus kerülgetett, amiért elfelejtettem a fehér csaj nevét, majd miután megtaláltam a szalvétára vésett betűket, nagy nehezen összeraktam a képet. Az első dolgom volt, hogy utána keressek, és higgyétek el, minden pasi a csaj után keres másnap reggel, hiába tagadják.

Az Effie Woodra semmit nem találtam, ezért Natalie ismerősei közt kezdtem el keresni a Wood címszó alatt - Jézus ennek a csajnak mennyi ismerőse van… - meg is találtam. Emelie Wood. Sajnos semmi nem volt látható az adatlapjáról, csak a legutóbbi két bejegyzés, amiben Holloway is meg volt jelölve. 2 szám volt, és mindkettő valami fura Die Antwoord nevű zenekartól. Belehallgattam, és kirázott a hideg.
Aztán minnél többet hallgattam, és utánuk is kerestem a YouTube-on, volt egy-két számuk, ami tényleg tetszett is.

Jézus, Marcus, miért kerestél rá a csajra? – Üvöltötte a kisördög a vállamon, és le is csaptam a laptopot. Marcus Moore nem megy holmi fehér libák után. Marcus Moore csak a saját feje után megy… - morogtam, és visszakapcsolva a gépet továbbkutakodtam.

*

Amikor Miss Pica kimondta a nevem, diadalmasan vonultam a tábla felé Rodriguezzel. Aztán miután meghallottam, hogy Wood is a teremben van, megállt bennem az ütő. az meg csak lezsibbasztott, hogy nekem kell a művét értékelni.

Persze ő mégnagyobb zavarban volt, mint én, amikor felismerte magát a rajzomon. Nem tehetek róla, imádom a Like Glue-t. Persze, rendesen be is oltott, ami csak abban erősített meg, hogy annyira részeg volt, hogy nem emlékezett rám. Én pedig válaszul, mi mást, mint a választ nyújtottam a művére, miszerint Yolandi tényleg nagyon élethű lett.

Csak bámult ki a fejéből és láttam, amint előtörnek az emlékei a szombatról. Hú, nem lettem volna most a helyében!

De ennek sem örülhettem sokáig, hiszem kicsöngettek, és rohanhattam fizikára, majd biosz helyett edzésre, illetve kereshettem meg Milest, mert nála volt az összes cuccom.

*

Kedden egész nap pihentünk.
Miután hétfőn este 8ig volt edzés, elengedték a keddi napot. Hála az égnek, hogy nem kellett bemásznom biológiára. Az a fehér csaj tök fura.

A keddi órákban arra keltem, hogy Mama zenét hallgat. Csak foszlányokat hallottam belőle, na meg persze, hogy magyarul énekel az öreglány.

 - Emlékszem mennyire vártam a tihanyi révnél, azt a kékszemű lányt. És persze nem jött, mert ilyenek a kékszemű lányok… - ahogy mentem ki a konyhába már érthetőbben hallottam a zenét. Szeretem ezt a számot. Olyan ósdi, de aranyos. Tehát mama mellé beállva, táncolva énekeltem én is vele.

- Beültem inni és észre se vettem az árak színvonalát. Hozták a számlát és azt hittem rosszul látok…

- Te miért nem vagy iskolában? – Halkította lejjebb a laptopot. Kemény az öreglány, nagyban nyomja a laptoppal, meg az okos telefonjával.

- Ma meccs lesz, és elengedték a napot.

- Jólvan – rántotta meg a vállát. – Itt volt reggel Jackson.

- És, - mondtam, miután beletömtem a számba a kenyeret – mit akart?

- Marcus! Magyar ember teli szájjal nem beszél! – Morgott rám.

- Csak negyed részben vagyok magyar…

- Adok én majd neked, negyed részt – lendítette a kezét, de persze nem csapott rám – én neveltelek fel, meg a hülye bátyádat is!

Kuncogva ettem tovább.

- Na, Jacksonnál tartottunk…

- Kérdezte, hogy este mész-e Nataliehoz a buliba…

- És mit mondtál? – Kortyoltam bele a teámba.

- Azt, hogy alszol. Marcus nem folyok bele a dolgaidba a haverokkal, de miért nem beszélsz Jacksonnal? – Emelte fel kihívóan ősz szemöldökét.

- Egész nyáron egy tetű volt, Mama. Akkor egy paraszt... Egyszerűen nem lehetett vele bírni! Nem vagyok senkinek a felvigyázója, te is tudod. Szeretem a gondtalan életem.

- De jó neked, hogy gondtalan vagy… - vágott fancsali képet. – Végül is, én nevellek, nem anyád. Beszéltél vele?

- Nem. Jaj, tudod, hogy hogy értettem. – Forgattam meg a szemem.

- Fel sem hívott? – Lepődött meg.

- Nem – morogtam.

- Na, majd adok apádnak is, ha hazajön. Még fel sem hívott… - Morogta ő is.

- A te fiad… - kuncogtam.

*

Persze a meccs sima liba volt. Az első félidő is eltelt és szerencsére mi vezettünk. Amikor a bíró besípolta a szünetet, kikocogtunk a pályáról.
Az öltözőbe menet Natalie nekem jött és csak úgy minden nélkül elhúzott mellettem. Rá akartam szólni, hogy mi a fasz, de aztán megpillantottam a barátnőjét, az őrjöngve tapsoló fehér csajt.
Úgy vigyorgott Kevin mellett mintha karácsonyi ajándékot kapott volna. Felkaptam egy törülközőt és be sem mentem az öltözőbe, csak az ajtóban megállva néztem végig, ahogy Natalie szétriszálja magát.

Komolyabban sosem érdekelt a táncuk, de eléggé jó volt, és most a zenét is eltalálták. Az edző persze lebaszott, amiért nem mentem be, és hallgattam végig a szentbeszédet, de kurvára nem érdekelt.

 Sípoltak.

Második félidő. Meg sem kellett erőltetem magam, aztán persze rendesen beparáztam, amikor kiegyenlítettek a kis szemetek, de Miles remek passzának köszönhetően az utolsó pillanatban bedobtam 3 pontot. Igen, Miles az, aki nincs 180 centi, de fürge és épp most mentette meg azzal a passzal a meccset.

 Fél 10-re értünk oda Nataliehoz. Mondani sem kell, már részegek voltunk. Az a tipikus év első bulija volt Hollowaynál. Piros poharak meg minden. Gondolom, el akarta kápráztatni a fehér csajt, hogy nálunk tényleg így van a buli. Kicsi szánalmas, de biztos bejött.

Vagy nem.

Láttam, amint a fehér csaj a DJ pult mögött áll, és mutogatott a DJ-nek valamit, de az nem nagyon foglalkozott azzal, hogy ki mit akarna hallgatni csak nyomta a zenéket. A csaj otthagyta őt, és durcásan a konyhába vonult. Elment mellettem, de észre sem vett. Töltött magának egy nagy adag Whiskyt, majd egy húzásra felhajtotta. Bátor lány, nem tanult a szombatból?!

 Isteni jelnek vettem, amiért elindult a Like Glue. Felnevettem az emlékek miatt, és ahogy láttam valamire ő is emlékszik, de nem annyira tetszett neki, mint nekem.

Frusztráltan a homlokára csapott majd töltött még egy pohárral, aztán fogta magát, és felment az emeletre.

- Mivan, bejön a csaj? - Kérdezte elém állva Jackson, és fújtattam egyet.

- Most mar tényleg állj le Jackson!

- Mivan, mi bajod van? Hozzám se szólsz már?!

- Amekkora tetű vagy, megérdemled! - Sziszegtem neki, majd kivonultam előle az udvarra.

Odakint Miles a haverokkal beszélgetett. Lepacsiztam velük és a kezemben levő sörömet kortyolgattam. Már kezdtem kijózanodni. Felpillantva az ablakban láttam meg egy személyt. Odabent csak egy kislámpa égett, aminek köszönhetően kirajzolódtak a körvonalai. Már megint az a fehér csaj.

A nyitott ablakban ült, és a poharából kortyolgatta a whiskyt. Észrevett, és elvigyorodott. Gyönyörű mosolya volt. Visszamosolyogtam, ahogy felidéztem a szombati táncot. A poharat tartó kezével integetett, de szinte csak az ujjai mozogtak.

- Marcus! - Bökött meg oldalról Miles, de nem figyeltem rá, csak Woodot néztem, ahogy vigyorog.

Pillanatok múlva hátrakapta a fejét, és lehervadt a mosolya. Visszapillantott rám és nagy kerek szemekkel meredt, majd kirakta a fél lábát az ablakon, de valaki visszarántotta, felsikoltott, és eltűnt.
Pár pillanatig azt hittem ökörködik, csak vártam de nem jelent meg ismét. Aztán eszembe jutott Jackson vérben ázott tekintete, és Miles után kaptam.

- Bazdmeg! Bazdmeg! - Rántottam magammal a pulcsijánál fogva, ő meg rántotta Musut is.

- Mivan? - Kérdezték értetlenül, én pedig a ház felé böktem a fejemmel.

- Jackson nem bír magával, és ha azt csinálja, amire gondolok - löktem be a konyhaajtót, hogy bejuthassunk - akkor most kinyírom!

Ahogy csak tudtam, rohantam fel az emeletre és be az egyetlen szobába, ami rögtön kézre esett. Akkora erővel nyitottam ki az ajtót, hogy nekiment a falnak és orrba nyomott volna, ha nem fogom meg. Amikor kicsaptam az ajtót, Jackson akkor kevert le Woodnak egy óriási fülest, úgy, hogy az megfejelte a háta mögötti falat.

- Jackson! Szállj le róla!- Kiabáltam dühösen, és lerántottam a csajról. Wood élettelenül csúszott össze a fal tövébe. - Vigyétek hátra, semmi feltűnés!

Musu behúzott neki egyet, mire Jackson kábán ráborult kettőjükre, és azt hitted volna Jackson kiütötte magát, nem pedig fordítva, de hát Musu bokszoló.

Most mit csinálhattam volna?!?

 Letérdeltem az eszméletlenül fekvő lány fölé, ébresztgetni próbáltam, de semmi. Megfogtam a kicsi vállait, és lágyan megráztam, a haját pedig kisöpörtem az arcából. Rettentően forró volt, egy pillanatra azt hittem, hogy mentőt kell, hogy hívjak.
Aztán szaporán elkezdett pislogni, majd sokkosan vette a levegőt, és köhögő roham tört rá.
Minden szavamnak ellent mondva felpattant a földről, de meg kellett, hogy tartsam, különben összeesik. Akkora pofont kapott, hogy tuti hogy agyrázkódása van.

- Mit csinált veled? – Kérdeztem és csak még jobban szítottam a dühömet Jackson után.

- Én.. én … - próbálta magát lehiggasztani. Alig bírt értelmesen kinyögni egy mondatot. – Fojtogatott, taperolt, megcsókolt és azt mondta, hogy jó keményen meg fog baszni – válaszolta, de nem a sértettséget, vagy a megbántást hallottam a hangjában. Kezdetben, talán, de ez a lány mérges volt. Nagyon mérges.

- Ó, hogy az a rohadék… - morogtam és én is idegesebb lettem.

- Hol van?

Tessék, ez utána akar menni? Majdnem megerőszakolták! MEGINT!

- Nem! Itt maradsz!

- Hol. Van? – Kérdezte és mélyen a szemembe nézett. Te jó, ég, de szép kék a szeme… – Mond. Meg!

- Effie! – Mondtam, alig bírtam magam türtőztetni, mindjárt felrobbantam. - Itt maradsz!

- Vigyél hozzá, vagy eskü magam keresem meg – indult el, de utána kellett, hogy kapjak, különben elájul. – Kérlek? – Mondta és csillogott a szeme. Te jó ég, oda viszem, csak nehogy elkezdjen sírni.

- Hogy én ezt, hogy meg fogom bánni! – Morogtam neki. – A picsába!

Mire kiértünk Jacksonból már folyt a vér. Miles csak annyira verte szét az arcát, hogy éreztesse vele, eleget kapott. igazából csodálkoztam is, hogy nem Musu veri őt, mert általában ő szeret verekedni.

Effie derekát fogtam, és úgy tartottam őt, mert volt egy erős megérzésem, hogy el fog megint ájulni. És persze nem akartam, hogy szétverje a fejét a földben.

- Túl messzire mentél, Jackson… - morogtam felé, de annyira gusztustalan volt, már csak a gondolat is, hogy ilyenre vetemedik, hogy alig bírtam ránézni.

- Mivan, rámozdultál? – Nézett a mellettem kómásan álló lányra. Persze, Milesnak már lendült is a keze, és Jackson egy újabb adag vért köpött ki.

- Állj. – Szólt közbe Effie, mielőtt Miles újra ütött volna. A hangja rekedt volt, és egyáltalán nem hasonlított a megszokotthoz.

Miles furcsállva nézett rá, afféle „te bolond vagy?” nézéssel.

Szörnyülködve sóhajtottam, amiért közbeszakította Milest. Remélem nem szentmisét akar tartani arról, hogy mi helyes, meg hogy mi nem…

- Nem érdemled meg, hogy egy férfi verjen össze – sziszegte Jacksonnak.

Nocsak. Ez a csaj tele van meglepetéssel.

- A tiéd. Gyerünk skacok, - mondtam a Musunak és Leonak - engedjétek el! Miles engedd oda a hölgyet…– Furcsállva léptek odébb, és úgy néztek rám, mintha bolond lennék. Bólogattam nekik, hogy minden oké, meg tudja oldani a csaj is a helyzetet.

- A tiéd lehet… - mondta közben Miles és illedelmesen meghajolt neki.

- Szóval szárazkurva, mi? – Bólogatta elismerően Jackson felé tele volt undorral a hangja.

- Ne játszd itt nekem a … - kezdte, de  mi már csak annyit láttunk, hogy Jackson sípoló hangot ad ki, amiért hasba rúgták.

Most láttam meg, hogy csak egy egybe ruha van Effien, aminek persze háta sincs, de azért az az acélbetétes rajta volt, amivel engem fenyegetett, hogy kirúgja a fogaimat. Mekkora szerencse, hogy másodjára is megmentettem, különben tényleg kirúgta volna a szájberendezésemet.

Vagy rosszabb. Újra lendült a lába és tökön rúgta Jackson.

JÉZUS ATYA ÚR ISTEN. AZTA, AZTA, AZTA, ÁÁÁÁÁ….

Egy hangként szisszentünk fel mindannyian, és mintha átéreztem volna, a sajátomhoz húztam a kezem. Jó, nem az enyémet találták el.

- Ja és Jackson, - guggolt le mellé, - ha még egyszer bepróbálkozol, levágom.
Azzal fogtam magát és elindultam az erdő felé.– Szép estét – motyogta hátra, és eltrappolt az erő felé.

Én még lefagyva bámultam Jackson, majd miután Musu felültette őt, és intett, hogy rendbe szedik, - mégis csak a haverunk – Effie Után indultam.

*

Ráterítettem a pulcsimat, majd fel is húzta. Kisírta magát, majd mintha mi sem történt volna beszélt nekem tovább. Hihetetlen, milyen könnyen túlteszi magát a dolgokon.

Mint kiderült, sokkal szerényebb, mint mutatja. Persze, részegen könnyebben megnyílt, mintha csak úgy beszéltünk volna napközben. Sok mindent kiderítettem róla.

És az, hogy 18 évese és még senki nem ölelte át őt, úgy, ahogy most én öleltem, senki nem mondott neki semmi szépet, nem is csodálom, hogyha az idegi állapota olyan, amilyen. Te jó ég, ez a lány olyan, mintha valaki egy burokban élt volna egész életében. Az, meg hogy egész gimiben nem volt pasija, kész csoda. Kezdtem mégjobban megkedvelni. Szinte megszakadt a szívem, amikor bevallotta, hogy életében egyszer volt kapcsolata, az is 14 évesen volt, és egy csóknál tovább nem is jutottak.

Ez szörnyű. Egy lány megérdemli, hogy szeressék, hogy minden reggel arra keljen fel, hogy egy-két aranyosat szólnak hozzá, hogy csak rámosolyognak, hogy valaki szereti…

- Pizzásfiú – vigyorogta szerényen, és itt fogott meg. Nem a széles csípője, vagy a gerinc-csavaró tánca, vagy egyáltalán nem az, hogy honnan való. Hanem a mosolya, a reménykedés a szemében.

- Fehér lány… - vigyorogtam vissza és a hátát kezdtem el babrálni.

Közelebb húzódott hozzám, és éreztem, hogy elkeseredetten kell neki valaki, akibe kapaszkodhat, nemcsak most, hanem a való világban.
A legtöbb ribanc azért csimpaszkodik rám, mert kocsim van, meg pénzem. Ez a lány egyiket sem tudja, és fél napja még utáltuk egymást, most meg itt fekszünk a hideg földön, Natalie háza mögött az erdőben, és ezt a lányt egyáltalán nem érdekli, mennyi pénzem van, vagy, hogy milyen kocsim… ő csak szeretetre vágyik. Ez az, ami mégjobban megfogott benne.

- Miért vagy ilyen bunkó? Az első nap után azt éreztetted velem, hogy gyűlölsz.

- Szeretlek felidegesíteni… - kuncogtam. És igen, tényleg jó mókának találom.

- Észrevettem – mondta szarkasztikusan.

Kibeszéltük a bicskáját, ami valami óriási, aztán beszéltünk arról, hogy a halott nagyapjától van, ami egy kicsit bizarr, mondjuk én meg a kocsiját örököltem meg… mire a szüleimhez értünk elkapott az ideg, de nem üvölthettem rá, hogy nem beszélek róluk, mert egy hónapja fel sem hívtak. Csak csendbe burkolóztam és hagytam neki, hagy essen le, hogy ez még nem téma köztünk.

TE JÓ ÉG, MARCUS, KÖZTÜNK? MI ÜTÖTT BELÉD?

Aztán, váratlanul rám vetette magát, és eldőltünk a mohában. A haja belepte az arcomat és bármerre hessegettem, csak visszatért ugyanoda az összes. Persze Effie csak felnevetett, és egy laza mozdulattal oldalra söpörte, majd függönyként terült szét a fejem körül.

- El sem hinnéd mennyire meg akarlak most csókolni – suttogtam, ahogy közelebb hajolt.

- Engem? – Hitetlenkedett.

- Nem, ahhoz a fához beszéltem a lábunknál – nevettem fel. – Persze, hogy rád gondoltam…

- Hajolj bele a hajamba, dúdold bele, hogy la bamba… - suttogta, és nekem minden összeállt.

A furcsa akcentus, a furcsa szavak. Teljesen ugyanezeket hallom a nagyanyámtól. „la bamba” Péterfy Bori egy egész nyáron kísértett ezzel a két szóval.

- La Bamba – mondtam, majd megcsókoltam.

Teljesen másmilyennek éreztem ezt a csókot. Effie nem akart semmit tőlem, nem volt se követelőző, se barbár, se ribanc, ő csak egy fehér lány volt, aki megértésre vágyott. És itt lettem, életemben először egy fehér lányba igazán… szerelmes.

ha tetszik egy lány, csak fogd, és csókold meg.

*