Chapitre 4 - The pizzaMan

...

Hellobello, Mindenki!
Íme itt a negyedik rész. Úgy érzem végre kezdenek alakulni a szálak, és a szereplőket is jobban megismerhetjük, illetve az egymáshoz való viszonyukat. Hála a vizsgaidőszaknak, és amiért olyan kevés vizsgám van (1db), unalmamban inkább bemásolom a történetet. Ehhez szeretném magam igazítani, szóval előreláthatólag hetente jönnek majd a részek ilyen, péntek, szombat magasságában.

A történetről még annyit, hogy remélem mindenkinek tetszik, és nyugodtan küldhettek valami véleményt, senkit nem eszek meg :D

Addig is jó olvasást!

IV.

Az út hazafele gyorsan eltelt, mivel végig arról panaszkodtam milyen volt a nap. Kiadtam magamból minden dühömet Ivoryról, a tapizós bátyjáról, meg a bioszról.

Persze még véletlenül sem említettem meg neki a  vihogó srácot Tools óráján, mert a gondolataiban akkor már holnapra férj és feleséggé nevezett volna ki engem azzal a suttyóval.

Szeret kombinálni.

A házba beérve senkit nem találtunk, és teljesen sötét volt. Egy cetli várt minket a konyhapulton, miszerint Nat szülei elutaztak a "hétre" és Joet is magukkal vitték, mint sofőrt.

- Szoktak ilyet csinálni - kérdeztem - mármint, hogy így meggondolják magukat és eltűnnek?

- Aha - bólintott - kiskoromban ilyenkor mindig rátukmáltak a nagyira, de egy ideje már szerencsére nem hívják át. Most itt vagy te nekem, mint bébicsősz - nyitotta ki a hűtő ajtaját kaja után keresgélve.

- És hova mentek?

- San Fransisco -ba azt hiszem - dörmögte - valahogy most volt a házassági évfordulójuk. Gondolom ünnepelnek... -kuncogott.

- Mindent értek, ne is folytasd!

- ... de semmi kaja nincs - csapta be a hűtőt mérgesen.

- Akkor?

- Rendelünk! Pizza?

- Tökéletes, gomba ...

- ... Gomba nélkül, tudom, sok sajttal - nyúlt a telefonjáért.

Némán bólintottam és bekapcsolta a Tv-t. Natalie addig a konyhaasztal körül fel-alá mászkált, amíg én a csatornák közt lapozgattam. Zene... reklám..reklám..és ááá az FX-en a Flash új évadjának a promója ment.

Árgus szemekkel meredtem a képernyőre és szippantottam magamba a sok információt. Oda se figyeltem Natre amikor lehuppant mellém és beszélni kezdett.

- Effie!

- Mi? Mivan? - Fordultam felé.

- Most mondtam, hogy 40 perc múlva itt a pizza! Figyelsz te rám?

- Bocsi, csak a Flash előzetese ment. Nehéz két dologra is koncentrálni, ha külön-külön is alig érted őket!

- Szerencséd, hogy a Flash ment...

- Tudom... azt majd együtt fogjuk nézni - dőltem rá a vállára játékosan.

Nattel már a sorozat kezdete előtt is ismertük egymást, de ez volt az, ami úgy igazán megadta a témát és jobban belemélyedtünk a dolgokba - már ha egy ilyet ellehet mondani a Flash-ről - de azt hiszem ez is rásegített a kapcsolatunkra, aminek az lett a vége, hogy egyetem helyett Bronxba jöttem, és lusta módon a kanapéján fogok dögleni amíg az évad tart.

A Tv előtt ülve Nat előhozta a bioszórai "Nyasgem" beszólásomat. Faggatott mit jelent, de nem adtam be a derekam. Aztán elkezdett rátérni A "suttyó" témára és majd elkezdte ecsetelni, hogy ki az a gyerek, amikor megszólalt a csengő.

Ez az utolsó mentsváram - gondoltam, és felkaptam a pénzt az asztalról.

- Jövök - Szóltam az ajtó előtt várakozónak.

- Te aztán... - kezdte Natalie.

- Igen, tudom, de majd' - nyitottam ki az ajtót - éhen pusztulok... - meredtem magam elé.

Kikerekedett szemmel bámultam a pizzás fiút, mint egy lefagyott picsa. Eddig a fiú fel sem nézett, csak a telóját nyomkodta.

- 6 dolcsi, 28 cent - motyogta maga elé, majd felnézett.

A feje az enyémhez képest... én meglepődtem, nade ő! Úgy bámult rám, mintha a halott nagyanyja szellemét látná.

A srác volt az bioszról, az idióta, az a paraszt!

- Te... - Kezdte még mindig döbbenten.

Kapva kaptam az alkalmon és újult erővel elmosolyodtam, kirántottam a pizzát a kezéből és a pénzt nyomtam bele a markába.

- Köszi, - vettem fel egykínos mosolyt - a visszajáró a tiéd - mondtam és egy elegáns mozdulattal becsuktam az orra előtt az ajtót.

Hallottam, amint egy csodálkozós és egyben ... talán undorodott? sóhaj hagyta el a száját.

Még mindig az ajtónak háttal álltam. Aztán a kocsi fényszórói felizzottak, és az ajtó feletti üvegen keresztül az előszoba mennyezetén táncoltak. A kocsival együtt az aggodalmam is "elszállt" és a pizzára fókuszálva bementem a nappaliba. Natalievel evés közben megbeszéltük a holnapot, majd fáradságra hivatkozva bedőltem 10-kor az ágyba.

* 

- Akkor ma csak 2 órád lesz? Mikor?

- Ma csak délben megyünk ... 2 órám lesz ... aztán fél 3 edzés... - mondta, miközben reggeliztünk. Alig bírtam rá  figyelni, annyira rosszul voltam. - Mit szólnál, ha lemennénk a partra?

- Úgy érted fürdeni? - Kérdeztem két falat közt.

- Nem, gondoltam átmegyünk Queens-be? East Helmhurstnél van a Rikers Island, amellett pedig van egy kis sziget, na az szép. A South Brother. Tök ijesztő az egész hely.

- Te tudod - vontam meg a vállam. Semmi kedvem menni, de ha ő szeretne, akkor megyek vele. - Ízlik?

- Isteni - mondta teli szájjal. - Sosem mondtad, hogy tudsz főzni. Miért nem mondtad?

- Megvannak a magam titkai, cicám - húzogattam a  szemöldököm sejtelmesen. - Mellesleg sosem kérdezted. Ilyenről soha nem is beszélgettünk - döbbentem rá.

- Pedig kellett volna. Ha tudom, hogy tudsz főzni, ... hogy ÍGY tudsz főzni, nem rendeltünk volna pizzát.

Pillanatok alatt rándult görcsbe a hasam, állt fel a szőr a kezemen és kezdett el hasogatni a fejem.
- Hé, jól vagy?

- Hmm? - Néztem fel rá kábán.
- Pár másodperc alatt olyan fehér lettél mint a fal - tette le a villát a kezéből. 
- Mi a baj?

Próbáltam nyugtatásként mosolyogni, de csak egy grimaszt bírtam kifacsarni magamból.
- Csak... alig aludtam valamit - kezdtem bele - Görcsöl a hasam és majd szét szakad a fejem – temettem bele arcomat a kezembe.
- Szóval ezért volt már kész korán reggel annyi kaja - sóhajtott. - Jólvan, tudod mit, ma nem megyünk a szigetre.
- Ne, hagyd, csak.. - kezdtem volna ellenkezni, amikor félbeszakított.
- Semmi ellenkezés! Ma nem megyünk délelőtt sehova, az a sziget a jövő héten is ott lesz - jelentette ki harciasan - én elpakolom az edényeket, meg a maradékot, te pedig kapsz gyógyszert és lefekszel aludni! Oké?

Sóhajtottam, majd felkelt és engem is magával húzva elindultunk vissza az emeletre. Adott egy fájdalomcsillapítót és ellenkezést nem tűrve szó szerint betuszkolt az ágyba.

- Most pedig kipihened magad, és újult erővel megyünk délbe suliba, ugyanis NEM HAGYOM, - hangsúlyozta - hogy a második nap kidőlj nekem! - Ment az ajtó felé - mellesleg dupla biosz lesz, szóval pihend ki magad Toolsnak.

- Most szivatsz? - Emeltem fel a fejem kétségbeesetten.

- Túléled! - Forgatta meg a szemét és becsukta az ajtóm.

Kétségbeesetten dőltem vissza óriási párnáim közé és a plafont kezdtem tátott szájjal bámulni. " Hogy én, még két órát egymás után azzal a <<Nyomorulttal>> töltsek? Jézus, Isten, valaki mentsen meg!" Az agyam egy idő után kezdett kikapcsolni, és újra álomba merültem, pedig már 8 óra volt.

Álmomban a suliban jártam. Nappal volt és teljesen csend. De nem az a hátborzongató, hanem az a pont jó csend. A távolból zongora hangját hallottam és elindultam a hang forrásának az irányába. A zene teremben senki nem volt. Aztán dobogó hangokat hallottam a tornaterem felől, odaérve csak egy embert találtam. Háttal állt nekem, így semmit nem láttam az arcából. Ő pattogtatta a labdát, miközben igyekezett kosárra dobni vele. Szépen lassan elindultam felé. A magassarkúm kopogott a lengő-parkettán, ahogy kimért lépésekkel mentem. Aztán hirtelen megtorpant. Ő volta az, a srác, ... a pizzás, ... a suttyó. Hirtelen felém nézett undorral a tekintetében. Megijedtem és megfordultam, de ott is ott volt, közvetlen előttem. Úgy tornyosult előttem, mint egy bosszúálló angyal a képregényekből. Olyan alacsonynak éreztem magam előtte. Pedig mindig kikértem magamnak,ugyanis magas voltam, ha pedig alkalomadtán felvettem a magassarkúimat, egy - két fiúnál is magasabb voltam. Nálunk mindenki magas, anya is, apa is, a tesóm pedig van 2m is, de most... Most ez a srác úgy tornyosul fölém, akár egy totemoszlop. Ijedtemben hátraléptem egyet,  majd lezuhantam a semmibe és kipattant a szemem.

- Jézusom - dünnyögtem bele a párnámba. - Dupla. Biosz? - Tagoltam döbbenten.

*

- Jó reggelt Miss Wood - köszönt felém külön Tools, ahogy beléptünk a terembe.
- Jó napot - dörmögtem az orrom alatt, majd visszaültem a tegnapi helyemre.

És ő most is a bal oldalamon ült.

- Hova lett az a cuki magas sarkúd? - Kezdte feszegetve az ideghatáraimat.

Ma nem voltam valami elegáns, fekete feszülős  farmert, meg a kedvenc kék lenge ingemet vettem fel a fekete acélbetétesemmel, amit szintén hétfőn vettem. A szememet cicásra kihúztam, a hajamat pedig kuszán hagytam, mintha most keltem volna ki az ágyból.

Lényegében ez is történt. Miattam majdnem elkéstünk.

- Úgy hallottam az jobban fáj, ha valakit acélbetétessel pofán rúgnak - sziszegtem neki, mire felhorkant.

- Nagy szavak...

- Voltál már idén fogorvosnál? - Tettem fel a költői kérdést. - Na és most szeretnél menni?

- Miss Wood, Elég! - Szólt rám Tools, mire odanéztem. - Megígértem magamnak, hogy békén hagyom az órákon, cserébe annyit kérek, hogy hagyjon tanítani.

- Bocsánat - dőltem vissza a székembe.

Ő mellettem megint elkezdett vigyorogni, mire megdobtam egy radírdarabbal.

És így telt tovább az óra. Ő kuncogott, én dobtam, majd mikor eltaláltam diadalmasan elvigyorodtam, mire visszadobott. Talán 10 percbe se Tellt, mire elfogytak a készleteink. Azon gondolkodtam, hogy mivel dobálhatnám még, amikor Natalie gyilkos- pompon-csapatkapitány fejét láttam meg.

Lemondóan sóhajtottam és a békás füzetemet elővéve kezdtem el újra rajzolni.

Az a baj a dupla órákkal, hogy nincs köztük szünet, igaz, fél2 re végeztünk, de a fenekem elzsibbadt és már a hátam is kezdett fájni. De legalább a fejfájás alábbhagyott.

- Holnapra a makro biológia és a "@#&$*% "a házi. Tanuljátok meg a 117-től a 144-ig - mondta Tools. - Szép Napot! - Jelentette ki, ami annyit jelentett, hogy menj, vagy ha maradsz "meghalsz"!

Felkaptam a cuccaim és a nyomomban Natalievel kirohantunk a teremből.

*

- Hol lesz ma edzés?

- Az udvaron. Meleg van és szépen süt a Nap. Meg is akartam kérdezni, hogy mi a halálért van rajtad az a hosszúnadrág meg az acélbetétes?!

- Hideget mondott... - füllentettem

- Majdnem 40° fok van... - nézett rám.

- Lázadok...?

- Na ezt már jobban elhiszem - ingatta meg a fejét. - És mi volt az a bakancsos feszengés órán?

- Mire gondolsz? - Kérdeztem, mintha nem is tudnám. 

- Hát tudod, ez a bunkó vagyok és ha beszólsz kirúgom a fogaidat - imitált engem mély dörmögős hangon.

- Nem is ilyen a hangom!

- Ha bunkó vagy, akkor igen! - Bólogatott. - Na gyere, menjünk - húzott magával az udvar felé.

A pompon edzés kint volta a baseball pályán.  Furcsa mód a sulinak nincs baseball csapata, de pálya az van. Natalie szerint azért, "mert a kosár a fekák játéka". Na most ha ezt én mondtam volna, az első szembejövő agyonver egy kosárlabdával... de mindegy.

Amíg ők lent összerakták a koreó új részét, én addig elnyúltam a lelátón és napozás közben beszélgettem anyával, amint elújságolta, hogy megvette élete első iPhone-ját, és most már tudunk videóüzenetben is beszélgetni.

*

Aztán a hét többi része szinte elrohant, a csütörtök eseménytelenül telt és a péntek is az estéhez közeledett.

Natalievel elterveztük, hogy moziba megyünk. Pár sarokkal odébb volt a mozi, így csak átsétáltunk.

Nat kedvéért valami Disney mesét néztünk. Pedig én úgy akartam az új Marvel filmet! De hát a mese az mese, hisz még gyerekek vagyunk. A mese egy kicsit hasonlított a Merida és az Aranyhaj keveredésére... fiúban... legalábbis azthiszem fiú volt... hmm...

Kifelé jövet Nataliet telefonhívás érte.

- Szia Judy .. nem ... nem ... persze.. Atyám, - hangja kezdett frusztráltabb lenni - azonnal rohanok...

- Mi a baj? - Kérdeztem és éreztem, hogy rossz vége lesz.

- Judy és Andrew összevesztek - sóhajtotta idegesen - Andrew meg most szétrombolja a házat... puszta kézzel!

- Jézusom! - Esett le az állam.

- Megharagszol, ha egyedül...

- Nem, dehogy is...menj! Nem sajátíthatlak ki! Hazatalálok!

- Istenem, Jólvan... Küldj egy üzenetet, ha hazaértél, oké?!

- Rendben - Bólintottam ő pedig elsietett.

*

Hazafelé tartottam. Talán félúton lehettem, amikor hangokat kezdtem el hallani magam mögül. Szaporábbra vettem a lépteimet és éreztem, ahogy szétárad egy pici adranalin a testemben.

Bárhogy siettem beértek. Két srác támadt rám. Először csak megállítottak, végigmértek a szemükkel. Mindkettő fehér volt. Az egyiken egy kapucni volt, a másikon egy fekete sapka.

Persze megint feltűnő voltam a shortomban és a fekete haspólómban. A vállamon keresztbe anyu ősrégi bordó kistáskája volt.

Most már száguldozott bennem az adrenalin. A bicskámra gondoltam, amit a nagyapámtól örököltem, de mikor, ha pont most nem volt nálam?!
- Szia, cica... - kezdte az egyik. Hú de utálom ha cicáznak!
- Mit akartok? - Kérdeztem lihegve
- A tárcád... - kezdte a kapucnis.
- És a telefonod... -folytatta a másik. - Elég lesz az is... egyenlőre. - Nyalta meg a szája szélét.

El tudtam volna magam hányni. Remegtem.

Idegeskedve néztem egyikről a másikra.
- Az nem fog összejönni ... - Szólt egy recés hang a hátuk mögül.
Egy harmadik? Komolyan mondom ezek versengenek, hogy ki rabolja ki és erőszakolja meg a fehér lányt?!
Mindkettő a hang forrása felé fordult.
- Hát hogyne... - Nyílt ki a kapucnis bicskája, majd felé indult, de a harmadik egy laza ütéssel leütötte és reménykedtem, hogy a reccsenés amit hallottam az orra volt, vagy az állkapcsa.

A sapkás még mindig előttem állt és az öklét felém lendítette. Hogy miért, arról fogalmam sincs.

Adrenalin szökött ismét az ereimbe és már csak arra eszméltem fel, hogy kivédem az ütést a bal kezemmel, pont, ahogy Georgeo tanította, majd amilyen erősen csak tudtam a bal kezemet a jobb öklére szorítva megrántottam magam felé. Georgeo "kiképzésének" hála a támadóm erőteljesen beleszaladt a neki kikészített jobb könyökömnek.

Amilyen pechje volt, olyan erősen rántottam, hogy a gégéje beleszaladt a tarkójába és fuldokolva rogyott a földre.

Lihegve próbáltam magam összeszedni és egyikről a másikra néztem. Mindkettő  kiterült a földön.

A harmadik megmarkolta a könyököm és kirántgatott a sikátorból.
- Gyere már, hallod?! - Szorította meg a kezem még jobban.
Ahogy kiértünk az egyik lámpa fényénél láttam meg ki is a "megmentőm". Hát Ő volt az, Ő a suttyó bioszról.
- Te ...- néztem rá, és még jobban elkezdtem remegni. Értelmes szó nem jött ki a számon, szóval inkább becsuktam.
- Jól vagy? - Kérdezte, két kezét a vállaimra téve hajolt le hozzám.
Nem is volt olyan magas. Max 20-25 centi, ha lehetett köztünk. De Jézus miken gondolkodok, most akartak megerőszakolni.
- Jól vagy? - Kérdezte ismét, mire aprót bólintottam.
- Hogy... ? - Még mindig csak remegtem.
- Hogy találtalak meg? - Vette félvállról. - Két sötétbe öltözött egyed egy fehér lányt tuszkol be egy sikátorba... szerinted?!
- Minden fehér lánnyal ilyen vagy? - Ez nem tudom honnan jött, de kicsúszott a számon.
- Nem ismerek sok fehér lányt. Mellesleg te lehetsz csak az egyetlen hülye, aki Bronxban este egyedül mászkál. Csezd meg! - Káromkodott.

Egy kocsi felé terelt, ami valahonnan nagyon ismerős volt. A pizzás kocsi.

- Szállj be! - Utasított én pedig rögtön be is ültem.

Az első pár másodperc csendesen telt, aztán csak úgy hirtelen rám förmedt.

- Egyáltalán mit kerestél éjfélkor egyedül az utcán? – Rám sem nézett, csak az utat kémlelete. Szinte kihalt volt a város. Kicsit olyan volt mint a Soroksári út... – Hogy lehetsz ilyen hülye?!

Egy könnycsepp csúszott ki a szememből, a hangom pedig megtört volt. Ennyire talán még sosem féltem.

- Nattel moziban voltunk, de aztán Judy felhívta, hogy Andrew rombolja a ... a házat, én meg mondtam, hogy haza találok... csak... ilyennel nem számoltam – mondtam összekuporodva.

- Bronxban vagy baszki. Naponta kinyírnak valakit este az utcán ... ha nem a drogosok kapnak el, .. akkor valamelyik banda! Ők meg nem ... TE meg egyedül mászkálsz! Hogy lehetsz ekkora...- harapta el a mondat végét. Lelassított és megláttam Nataliék házát. – Itt laksz Nat-nél, igaz?

Bólintottam.

- Akkor meg mire vársz? – Förmedt rám, mire összerezzentem – nem érek rá egész este. Szállj már ki!

Gyorsan kinyitottam a kocsiajtót és kipattantam.

- Szia – mondtam halkan.

- Csá – szólt, aztán mihelyt becsuktam az ajtót padlógázra lépett és eltűnt a sarkon túl.

Elővettem a kulcsaim, felbotorkáltam a lépcsőn és belépve a házba megírtam Natalienek, hogy hazaértem.

Síri csend honolt az egész házban, aztán mindent betöltött a kétségbeesett zokogásom. Záporoztak a könnyeim, ahogy mentem fel a szobámba. A forró zuhany alatt lenyugodtam, de visszatérve a szobába ismét álomba sírtam magam.