Chapitre #14 - My name is Holloway, Natalie Holloway

...

Hellobello, Mindeki!

Végre valahogy megoldottam a gépemel lévő kacifántos helyzetet, de szerintem a hétvégén újra kell telepíteni rajta mindent. Ez nem tudom mit jelent majd, de Hétfő/Kedd magasságában szeretnéknektek hozni egy új rész.

Eredetileg ezt a részt a saját szülinapomon terveztem, hogy kiteszem, de kicsit elcsúsztak a dolgok, és elmaradt egy pár nappal (11-el).

A történet kezd a "rész" végállomása felé érkezni, és ha jól számolom van még 5, de szeretnék egy meglepi részt is hozni, ha addig elérjük az 5000 látogatottságot. 

Érjük el!

Most is van #meffie jelenet, és perszre teledobtam rengeteg középosztály-sosem-tudja-megvenni-ruhával.

Na, jó, nem szaporítom a szót, olvassatok csak, ez most hosszú lett.

Puszi!

XIV.

- Igen, meg ne merd kérdezni mégegyszer, Helikopterrel megyünk! – Szólt rám Nat, miután az egész készülődés alatt döbbent pofát vágtam.

- Te jó ég – sóhajtottam.

A szobámban álltam, teljes szerelésben. A belépő ruhám, egy fekete Chanel estélyi, ami szerencsére kellően elfedi a nem épp… hm, hogy is fogalmazzak, a narancsbőrös fenekemet! Ezzel együtt Natalie rám erőszakolt – na, jó, az erős kifejezés, örömmel vettem fel – egy matt fekete Louiboutton high heelst. Olyan magas voltam, hogy nem fért bele a fejem a fürdőszobai tükörbe. Az amúgy is 177 centimmel kosaras is lehetnék, de még 13 centit magamra dobtam. Már 10 centi sem maradt köztem és Marcus közt. Hú, ha majd ezt meglátja…

Natalie, a csak külön neki varrott Pnina Tornai vérvörös estélyiben pompázott. A nyakában gyémánt, a fülében és a kezén is. A lábán egy vörös Prada volt, de szerintem még így sem volt 180 centi felett.

A tükrömben méregettem magam, amíg Nat az ajtómban toporzékolt, hogy el fogunk késni, amikor is, leszállt az !udvarban! a helikopter.

- Na, gyere már! – Nyújtotta a kezét, és lefelé intett.

- Babe, itt a taxi! – Kiáltotta fel Marcus nevetve.

- Jólvan! – Kiáltottam, és szépen, magabiztosan – nehogy pofára essek – elindultam lefelé. A lépcsőn végig a lábaimat bámultam, mert még a végén felesek.

Marcus addig a nappaliban várt minket.
Fekete szmoking volt rajta, kék inggel és fekete nyakkendővel.

Hmm… nagyon dögös.

Amikor leértem tátott szájjal nézett.
A hajamat a fodrász – merthogy házhoz jött – feltupírozta és hátrafésülte, a sminkes – aki szintén házhoz jár – fekete, füstös, vad szemeket kreált, és vérvörös, csókálló rúzst is kaptam.

Jules bezzeg, úgy kirittyentette magát, hogy csak lestünk Natalieval. Tudnak ezek élni!

- Csini vagy – álltam meg előtte, és egy puszit nyomtam az orrára. Szinte egy-magas voltam vele.

- Csodálatosan néztek ki – nézett Natre, majd vissza rám – de főleg te. – Kezével felém nyúlt, de félúton megállt. – Most megcsókolhatlak? – Nézett szét az arcomon. – Vagy majd később?

Odahajoltam és nevetve egy puszit nyomtam az arcára.

- Egyelőre elégedj meg ezzel – kuncogtam.

- Hölgyeim! – Nyitott be az ajtón Tate. Mit keres ez itt már megint? – A taxi előállt – mutatott az udvaron parkoló helikopterre. Teljes díszöltözetben virított. – Mehetünk? – Nyújtotta a karját Natalienek, hogy belekarolhasson.

- Természetesen. – Karolt bele Nat.

A nyomukban mi is elindultunk, bár a holdjáróim miatt jóval több ideig tartott, míg mi is odaértünk a „kertben parkoló taxihoz”.

*

- Te jó ég! – Csodálkoztam. – Látjátok mennyien várnak minket? – Néztem le az alattunk lévő épület elé.

- Mert ez az év legjobb bulija lesz – nevette Nat.

- Minden buli jó, amit te csinálsz – mondta Marcus szemforgatva.

- Köszönöm – kacsintott rá barátnőm.

- Hé, – szóltam felháborodást tettetve – ő még az én pasim.

- Csak a tiéd, és senki másé – duruzsolta Marcus, és bár a fülhallgatón keresztül hallottam csak, mit mond, azért beleremegtem.

A helikopter leereszkedett.

Megvártuk, amíg leállnak a rotorok és csak utána szálltunk ki. A tető, amire leérkeztünk, tele volt fényképésszel. Villantak a vakuk, és azt sem tudtam, hova nézzek. Natalie persze ura volta helyzetnek, majd a kezbe kapott egy mikrofont és leszólt a 2 emelettel lejjebb várakozó tömegnek.

- Jó estét, New York! – Mondta, majd, mint valami koncerten, őrjöngtek az emberek. Te jó ég, mi van ezekkel?! – Örülök, hogy itt vagytok, nem húzom feleslegesen a szót, KEZDŐDJÖN A BULI! – szónokolta.

Az odalent őrjöngő tömegben, ha szerettem volna, sem találom meg a bátyámat, vagy Sárát, így csak Marcust átkarolva néztem le a tető széléről. Mint egy nagy paca. Senkit nem lehetett kivenni a tömegből.

Pár pillanat múlva sikolyokat hallottam, majd rájöttem, azért sikít mindenki, amiért én is. Natalie leugrott a tetőről. Egy szaltót dobott a levegőben, majd eltűnt. Ijedten rohantam a peremre és lenéztem. Natalie vigyorogva integetett nekem egy óriási kék kaszkadőrmatracról, majd a biztonsági őrök segítségével sikeresen le is mászott róla.

Megkönnyebbülten sóhajtottam, a tömeg pedig újra éljenezett. Alig nyugodtam meg, meghallottam Marcus nevetését és rá pillantottam. Furcsán somolygott rám, aztán a matracra.

- Nem, Marcus, ne … - de már késő volt. Megmarkolta a kezem és magával rántott, így nekem is el kellett löknöm magam a párkányról.

Fél másodpercbe sem telt, mi is a matracra érkeztünk.

*

- Ezt mégegyszer nem csináljuk meg! – Jelentettem ki frusztráltan, mire a tömeg felnevetett.

Natalie a hasát fogva kuncogott, majd a mikrofonhoz lépett.

- Befelé táncolni! – Mondta azon a parancsolós, pompon-csapatkapitányos hangján. – Vagy igyatok, nekem mindegy – legyintett és elindult a bejárati ajtóhoz. Mi pedig Marcussal a nyomában követtük.

Kezdetét vette hát Miss Natalie Holloway Sweet 19 Bond bulija.

*

- És ki lesz a DJ? – Kérdeztem, miközben öltöztünk át.

- Diplo, Major Lazer, egyik másik, kinek hogy tetszik – nevette.

- Szivatsz? – Esett el az állam.

- Igazi, nekem való feka zenét, csak ő tud játszani! – Mondta és már riszálta is, pedig még a zene sem szólt.

Épp a buli szerkómat vettem fel. Ez a folytonos öltözködés…

Natalie Vérvörös koktélruhát vett fel. Ma csak rajta lehetett vörös. Ez valamiféle bevett szokás. A ruhához tűsarkút húzott, és újra kirúzsozta magát.

Én valamivel visszafogottabb voltam. Egy kék, fekete tüllös térdig érő ujjatlan ruhában voltam, amihez a fekete bakancsomat is felvehettem. És persze a bakancsban helyet kapott a bicska, persze csak vész esetére. Nagy a tömeg. Mellesleg így Marcus is nyugodtabb volt, ahogy ő mondta: „ Jobban szeretem, ha a Machete-d is veled van!” Ugyanis még indulás előtt elmondtam neki, hogy én ma nem fogom visszafogni magam. Erre az ő reakciója persze az volt, hogy akkor ő meg nem iszik.

Semmi probléma, iszok én helyette is.

- És mikor jön? – Kérdeztem izgatottan.

- Már itt vannak – vigyorogta – kész vagy?

- Aha, mehetünk.

Marcus odakint beszélgetett a bátyámmal. A mikor meglátott, és észrevette, hogy nem a 13 centis sarkú cipő van rajtam, láttam, hogy rendesen megkönnyebbült.

- Mivan, magasan nem tetszem? – Kötözködtem játékosan.

- De, de féltem, hogy kitöröd a nyakad, billegett benne a bokád...

- Jaj, ne kezd te is, mindenben billeg a bokám! – Morogtam, mire tesóm felnevetett.

- Ne cukkold vele, eleget kapja otthon.

- Sára hol van? – Néztem körbe a folyosón.

- Lent várja a fényképezőgépével, hogy mikor torpantok már be végre! – Indult el előttünk a tánctérre. – Mehetünk?

- Úristen, olyan jó lesz! – Ugrándozott előttem Natalie is és elindult a kétszárnyú ajtó felé. – Bitches in Bronx – mormogta maga elé – gyerünk csajok! – Azzal a lendülettel kitárta az ajtót és abban a pillanatban elindulta a zene és mindenki sikítozott, meg táncolt.

- Boldog szülinapot, ribanc! – Öleltem át őt hátulról. – Kívánom, hogy ez legyen az eddigi legjobb bulid…

*

- Királyságvan! – Ugráltam a zene ritmusára.

Már bőven volt bennünk adag. Natalie és én a Dj pult tetején táncoltunk, a hoszteszekkel és a vodkás üvegeinkkel a kezünkben.

A lábunknál Diplo keverte a zenét, és a jungel hangulat mindenkit rendesen beindított. Őrjöngtünk, táncoltunk, és úgy ráztuk, mint még soha.

Fogalmam sem volt, hol van Marcus, vagy Tomi, vagy Sára, csak mi voltunk; Nat, Major Lazer és én. Egy idő után leszálltunk és odalent folytattuk a „pórnép” közt. Minden volt, fények, füstgép, óriási hangfalak, és pia.

Pia óriási mennyiségben. És mivel én Vip voltam, nekem ez még ingyen is volt. Hát ezért táncoltam most is a Vodkás üveggel. A haverok szerint jó részeg vagyok, nevetek, viccelődök, és tombolok, mint aki megveszett, majd utána olyan bunkó vagyok, hogy inkább nem is beszéltetnek.

Most is ezt csináltam. Nem foglalkoztam a testvéremmel, sem a pasimmal, csak magammal. Csak azzal, hogy mennyi csúszik le a torkomon. Pont, mint most, már nem volt sok az üvegben, teljesen eltűnt belőle. Épp egy újabb kortyhoz készülődtem – tudjátok, amikor már készülődni kell, olyan részeg vagy – amikor eltűnt a kezemből az üveg. Körülnéztem és Marcust pillantottam meg, a kezében az üvegemmel.

- Ennyi mára elég is lesz – mondta, majd odaadta az üveget a bratyómnak, aki rögtön el is tüntette a megmaradt kupicával. – Tisztán a Vodkát? Nem fog ez holnap fájni?

- Olyan izé vagy – nevettem.

Ó, franc. Összegabalyodott a nyelvem. Nevetve dőltem rá Marcus mellkasára. Minden nagyon-nagyon forgott. Megkapaszkodtam a gallérjában.

- Jólvan, gyere, üljünk le – tartott meg a derekamnál, mert különben összecsuklottam volna.

Mihelyt leültünk a Vipben, megitatott velem egy jó fél liter vizet is.

- Pisilni kell – mondtam neki, és grimaszba vágtam az arcomat. – Mindjárt jövök…

Felálltam, de meginogtam.

- Kikísérlek – kuncogott rajtam, láthatólag jól szórakoztattam.

- Oda te nem jöhetsz be! – Intettem az ujjammal.

- Gyere, kikísérlek – mondta mellőlem egy morgós hang. Odapillantottam és Ivory állt mellettem. – Gyere – fogta meg a kezem és elkezdett a mosdó felé vezetni.

- Oki – nevettem. – Szia, Marcussss – integettem neki, ahogy eltűntünk a boxokból.

*

- Mégis minek iszik, aki nem bírja? – Morogta rám, de azért kinevetett, amikor elestem.

- Bánatból? – Sóhajtottam.

Ó, ne. Tudtam előre. Elértem a sírós-részeg szintet.

- Te meg a bánat? Kiröhögted saját magad, hogy elestél – nevette felém.

- Miért utálsz? – Kérdeztem tőle szomorúan.

- Én nem utállak…

- De rám küldted Jacksont is. – Vitatkoztam vele.

- Ja, a folyosón, hogy ijesszen rád, de láttam, hogy tökös picsa vagy.

- Csakhogy ő nem állt le ott – mondtam a fejem a falnak nyomva. Kicsúszott egy könnycsepp.

Na nemár, most nem kezdhetek el sírni!

- Ezt hogy érted? – Fordította felém a teljes figyelmét.

- Kedden… - mondtam, és éreztem, hogy hamar eltörik a mécses – nekem rontott. Majdnem megerőszakolt a saját szobámban. – Már folytak a könnyeim, zokogva csúsztam le a fal mentén. – Ha Marcus nem látja az udvarról, most anyukádnak épp unoka közeledne – sírtam.

Nem hallottam mit csinál. Áll-e még, vagy elment, vagy hitetlenkedik. Semmi.

- Jaj, szívem – húzott fel a földről – úgy sajnálom. – Ölelt át. – Ezért még megölöm – sziszegte.

- Nat nem tudhatja meg, ígérd meg, hogy soha nem mondod el neki!

- Jólvan, ígérem – mondta, de én már zokogva borultam a vállára. Tényleg jól esett végre, hogy mással is megbeszélhetem, nem csak Marcussal. Nade, pont Ivory?! Miért is Ivoryval beszélem meg a WC-ben?

*

- Mi történt? – Fordult ijedten Ivory felé Marcus.

Gondolom meglátta a kisírt szemeimet. Szerencsére Ivory lemosta a lefolyt sminket és a maradékot is helyre tette az arcomon. Nem sírtam sokáig, de eldörzsöltem a mindent.
Ivory pedig segített, de miért is? Talán észrevette, hogy ez egy kicsit az ő sara is.

- Elmondta, hogy mi történt kedden – sóhajtotta frusztráltan.

- Jézusom – sóhajtotta Marcus is. – Remélem, tudod, hogy ha mégegyszer megpróbálja, én esküszöm… - elharapta a mondta végét.

- Szerinted engem nem húz fel? Holnap beszélek vele.

- Holnap? – Sziszegte Marcus.

- Igen, holnap, ugyanis kifeküdt és az udvaron alszik.

UDVAR.

Csak ez a szó lebegett előttem.

- Megyek, megkeresem Nataliet. – Szóltam oda nekik.

- Jól vagy? – Kérdezte Marcus.

Nagyot sóhajtottam és gondterhelten elnevettem magam.

- Ez holnap fog igazán fájni – mondtam, majd biztos léptekkel elindultam a tömegben az udvar felé.

Kell egy cigi, kell egy kibaszott cigi! Vagy kettő! Csak ez járt a fejemben.

Odakint jó meleg volt. Az udvar hasonlított az egyik pesti klub udvarához. Járólapok vannak lerakva itt is, és szinte semmi más sincs. Jó, van egy pár pad, meg kukák, meg hátul egy nagy betontömb. – Mit keres itt egy betontömb?

A kint lévő tömegben kiszúrtam Kevin bozontos haját és odaslasszogtam hozzájuk. Számomra tök ismeretlenekkel beszélgetett.

- Szia, Kevin – vigyorogtam rá. Te jó ég, még mindig be vagyok állva. – Sziasztok! – Köszöntem a többi felé is.

- Effie, szia – ölelt át. – Láttalak ám, a DJ pult tetején nyomtad!

- Nem tudom, mit vagytok úgy oda, – legyintettem nagyképűen - mi mindig a DJ pulton táncolunk!

Kevin körül egy pár csaj felnevetett, 3ból kettő rajta lógott.

- Hé, Kaszanova, nincs egy cigid? – Kunyeráltam.

- Bocsi Effie, de egyikőnk sem bagózik. Neked sem kellene!

- Majd holnap tarthatsz motivációs órát, Kev, ma túl részeg vagyok hozzá… - bólogattam vigyorogva.

- De, hé…- fogta meg a karom, mielőtt elfordultam volna. – Öhm, Jackson megmaradt cigije nálam van.

Elővett egy fekete díszdobozt. Hú, rég nem láttam, hogy valaki díszdobozban hordaná magával.

- Jacksoné? – Húztam fel a szemöldököm, de Kevin csak a kezembe nyomta. – Jólvan, majd veszek neki egy újat – rántottam meg a vállam.

- Veszel? – Nevette Kevin. – Nem vagyunk még nagykorúak!

- Én már nagykorú vagyok! Rám nem nagyon vonatkoznak az itteni törvények. – Már hogy ne vonatkoznának, csak nem kötnek bele az ismeretlen személyibe a közértben. – Nem vagyok USA állampolgár. Tavaly Január óta törvényesen is ihatok – jelentettem be büszkén.

Kevin elismerően belekortyolt a sörébe.

- Mégegyszer köszi – mutattam a dobozra. Kinyitottam a fekete gravírozott tartót, amiben, sorban voltak elhelyezve a szálak.
Kihúztam egyet és végighúztam az orrom alatt.

- Csodás, - sóhajtottam – Marlboro, pont, mint a volt pasim.

- Az illatáról tudod? – Kérdezte Kevin csodálkozva.

- Igen, - nevettem felé, majd felmutattam neki a szálat is – nameg ide is ide van írva.

A kinyitható apró dobozból, amiben valaha 19 szálból már csak 5 volt, mellé pedig berakva a gyújtó.
Elraktam a dobozt a szoknyám zsebébe, és odébb billegtem. Bevettem a cigit a számba, majd rágyújtottam. Beszívtam a nikotint és a kátrányt… azonnal éreztem, ahogy lenyugtat.

Szív sűrít gyújt kipufog Gyújt szív lent-tart kipufog. Forgott a fejemben kedvenceim egyike, majd ahogy körbenéztem, Jacksont pillantottam meg. A betontömb melletti padon feküdt kiterülve.

Útálom őt. Utálom, mégis odamentem és leültem mellé a betontömbre felhúzott lábakkal. Ha kivan a bugyim az se érdekel most. Elszívtam az első szállal, majd jött a következő. Az eget bámultam, és a csillagokat.

Majd Jacksont. Az arcvonásait, a felszakadt a bőrt a körménél – miszerint rágja a körmeit – a verekedéstől felrepedt ajkát, … és valahogy, megszántam. Vele is kegyetlenül elbánt az élet, úgy, ahogy velem, csak nálam épp Jackson volt a hibás.

- Dobod el azonnal! – Mondta egy mérges hang. Felnéztem és a bátyámat láttam meg magam előtt. – Mióta cigizel? – Mérgelődött.

Hupsz.

- Csak alkalmanként – rántottam meg a vállam.

- Dobd el, Emelie!

Ó, Emelie? Ez hivatalosan is felszólítás.

- Figyelj, Gregory Thomas! – Mondtam az ő teljes nevét is. Ne is kérdezzétek, én sem tudom, miért van angolos nevünk. Persze, nem ez a születési nevem, de azt már soha többet nem használhatom. Megtiltották… - Nagyon kész vagyok – temettem a kezembe az arcomat. – Csak… csak ma ne basztass!

- Mi a baj? – Térdelt le elém.

- Ne most… – morogtam, és eldobtam a csikket.

- Honnan van a cigi?

- Tőle – mutattam a kiterült Jacksonra.

- Megloptad? – Kérdezte döbbenten.

- Nem nevezhető lopásnak, és ennyivel amúgy is jön nekem, hidd el! Holnap meg újra visszakapja majd – néztem rá a fiúra. – Ennyivel jön nekem…

*

egyszerűen nem birok magammal
Mi a franc ez XD